Biobia

A Legeltetési Társulat (egy ősi civil szervezet, mely arra volt hivatott, hogy megszervezze a faluban élő marhák közös legeltetését, pásztort fogadjon, stb) egy nagy füzetben vezette a falu bikájával kapcsolatos történéseket a harmincas években. Az első adatokat Lajosról találjuk, ő 1938-ig volt a falu bikája, aztán Árpád következett, majd őt negyvenben Pipacs váltotta fel. Az volt a dolguk, hogy „meghágják" a cserkúti teheneket, hogy aztán szép és egészséges borjak születhessenek. A füzetben feljegyezték, melyik tehén mikor járt a Lajosnál, ki volt a gazda, mi volt a tehén neve.
Ebből megtudhatjuk milyen vezetéknevűek lakták ezidőtájt a falut: Kovács, Kelenfi, Bató, Búzás, Horváth, Szekeres, Bencze, Nyaka, Józsa, Tóth, Lőrincz, Görbe, Vakaró, Kulin, Patacsi, Bálint, Vörös, Pap, Vancsa, Kozma, Báland, Körösztös, Bucsek...
Érdekesek a tehén-hölgyek nevei is: Kedves, Szökfű/Szegfű, Cidrus, Zsúzsi, Czifra, Zsömle, Viola, Vajas, Bimbó, Fáni, Hattyú, Piros, Zsófi, Tuba, Rózsa, Tulipán, Virág, Böske, Ibola, Hímes, Narancs, Linka, Vilma, Csipke. A legtöbb Zsömléből, Szegfűből és Bimbóból volt.
A füzet egy állat-felmérést is tartalmaz. Bizony nem álltunk rosszul marhából, lóból, disznóból és baromfiból sem. A marhák napközben békésen legelésztek a Cana oldalában. A mi istállónkban (vagyis Kelenfiékében) Czifra és Vajas éjszakázott. Szorgos, fáradt kezek gondoskodtak róluk hajnalban és este. Friss tej és tehénlepény illat járta be a falut. Házi túró és tejföl... Az emberek nem tudták mi az az allergia. A gyerekek tudták, hogy a tehén nem lila.
Bia