Nem tudok elszakadni a régi tankönyvektől. Most egy vegytanos került a kezembe Újhelyi Laci jóvoltából az 1800-as évekből. Rácsodálkoztam, hogy az anyagoknak magyar nevei voltak. Például az oxigént élenynek, a nitrogént légenynek, a hidrogént vizenynek, a klórt zöldenynek, a brómot büzenynek, a foszfort vilanynak, a szelént holdanynak hívták, hogy csak néhányat említsek a különlegesebbek közül.
Nagyon érdekes volt olvasni és megfigyelni mennyit változott a magyar nyelv!
Egy kis ízelítő a könyvből:
„VI. Czikk.
Az életműves testek vegytani változatai.
51. §.
Mind a növény-, mind az állatosztályu életmüves testek míg élnek, alkatrészeiknek ugyan azon viszonyát tartják fön. Állanak pedig a növényosztályu testek mind maguk, mind terményeik, példaul mézga, olaj, liszt, kömény, kámfor, czukor, gyanta, bor sat. szén-,víz-, és élenybül, és egyéb elemekbül, de kisebb mennyiségben; az állatosztályu testek pedig, s egyes részeik, peldaul vér, csont, zsir, téj, tojás, ször, toll, nyál, méz sat. az emlitett elemeken kívűl, lég-, kénenyt, s vilanyt foglalnak magukban.
Az életerőnek akár táplálék hiánya, akár a bel szerkezet megbomlása, akár más ok miatti elgyengülése, és megromlása által, az elemek egymáshozi viszonya is zavarba hozatik, és az örök végzet változatlan törvénye szerint nem csak az érzékek, s egyes részek szünnek meg tisztükben eljárni, hanem az egész test előbbi kecsei daczára is valólag meghal, és az életműtlen testek tehetetlen állapotjába esik. Az életétül megfosztott anyagnak elemei most már nedv, meleg, s lég hozzájárultával egymástul elválnak, és új egyesülésbe térnek, melly vegytani munkálatot forradásnak nevezzük. A forradásnak három neme van, ezek a bor-, eczet- s rothadt forradás.”
Bia