(2018. október 14.-én)

Jól sikerült és beindította a kreatív gondolatokat. Megint valami jó megélés, ami segít feltörni a megrekedésem (regresszióm)

Rengeteg mindent tettem a héten is, hogy tovább lendüljek. Elhatároztam, hogy régi új szobámban -ahova a családtagok segítségével már vagy három hete beköltöztem - elkezdem felszámolni az irdatlan káoszt, port, sivárságot. Kimostam a gyerekjátékokat, plüss állatkákat, átzuhanyoztattam a tároló fonott bútorokat, kosarakat, szakajtókat és megszárogattam őket a napon. Rendszereztem a játékokat, feltöröltem a padlót, kimostam a díszpárna huzatokat és így azok is felfrissültek, kialakítottam a játszós sarkot, így legalább az unokáim már jöhetnek, nemcsak náluk, hanem nálunk is tudok vigyázni rájuk.

Végre Felhívtam Ildikót - a pszichiáter barátot, aki felajánlotta, hogy házhoz jön, tudja, hogy a jogosítványomat le kellett adni és a közlekedés megbonyolódott.... és házhoz jött és átbeszéltük a zárójelentésem, mi mit jelent, minek mi a következménye és egy csomó kérdésre választ kaptam. Jó tanácsokat adott, javasolta, hogy forduljak gyógytornászhoz, tanuljam meg a szemtornát, hogy a perifériális látásom javuljon, hozzam ki a bal kezemből és lábamból a még fenntmaradt érzéketlenségeket, feszüléseket. Találtam magamnak választ az orrom feszülésére, a férenyelésekre és még sok mindenre..... és azt mondta nem vagyok depressziós, "csak" "regressziós". Ez alatt az egy óra alatt, annyi, de annyi mindent megtudtam magamról, amivel tovább lehet haladni.... és mindezt humorosan, "parasztlányosan", ahogy két elsőgenerációs értelmiségi tud egymással beszélgetni, fél szavakból értettem az egészet.
Elujságoltam távoli kedvesemnek a sok új tudást, és azt is, hogy a visszalévő életem nem orvosi rendelőkben soromra várva fogom eltölteni és olyan jó volt megerősítést kapni tőle, hogy szerinte is ez a jó út.

Volt pszichodrámás társaim hívtak baráti találkozóra, jó vacsorára és több órás, a másnapba nyúló beszélgetés lett belőle... Húúúúú de jó volt ez is, mégha hulla voltam is egész nap. Annyira jó volt, hogy van olyan társaságom is, ahol egy korty alkohol sem kell senkibe, hogy jól érezzük magunkat és nem sztorizunk beszélgetés címén, hanem beszélgetünk magunkról, a velünk történő dolgokról.

Annyira átmozgattak ezek a történések, hogy le tudtam vázlatosan írni a sztrókomhoz vezető utam a naplómba. Majd erről egy külön kis cikkelyt olvashattok a későbbiekben.

 

.... és, ha lassan is, de ide értünk a "próbamunkához", amit már egy héttel korábbra terveztem, de elhalasztottam. Szerencsére nem azért, mert betojtam, hanem, mert közbe jött egy találkozóm a volt pollackos csoporttársakkal a Balaton felvidéken és egyikük elvitt engem is és naggggyyyyyon jó hétvége volt..... amúgy, persze, hogy betojtam, ahogy közeledett az időpont. Nagy bátran és izzadva hirdettem meg az eseményt a facén , amikor egy hétvégére hazajöttem a rehabról, mert az volt bennem, hogy ki kell próbálnom, mit tudok csinálni. Akkor még sejtelmem sem volt, mi mindent nem...... Egy hete felmerült bennem, hogy törölni kellene, de szerencsére nem tettem meg. Néhányan beregisztráltak e-mailben, néhányan lemondták és az eseménynél pedig többen jelölték, hogy ők jönnek, vagy érdekli őket. Na de hányan lesznek? A regisztráció alapján 3-4-en biztos lesznek, ha komolyan gondolták. Na de mégis hányan lesznek? Mennyi kenyeret süssön a lányom? Képes vagyok rá? Nem megyek messzire csak itt az udvarban, a mosóháznál, meg legfeljebb elmegyek velük valamelyik mohosra a közelben, a kosarat majd cipeltetem valakivel..... nem tudok éjszaka aludni... én nem tudok semmit, csalódást fogok nekik okozni, nem vagyok botanikus, nem értek hozzá, mindenről csak picit tudok....Regresszió bekapcsolva.... Jó, akkor felkelek, nem kelek fel, legalább fekszem, az is pihentetőbb, mintha üldögélnék. Ha mégis lesznek résztvevők, legalább legyen egy kis erőm..... a Hold nő és bevilágít, egyre több rossz gondolat, hessegetem el őket, de csak nyomulnak előre, újabb és újabb támadást indítanak.... végre reggeli világosság van, fel lehet kelni. Megerőszakolom magam, megmozsdok (ügyelek a sorrendre :) ), felöltözök. Felteszem a nagy fazék teavizet melegedni. Valami olyat kéne reggelizni, ami nem üti szét a gyomrom (amióta haza jöttem a kórházból, az emésztésem össze van omolva), de ad valami erőt. Igen, tegnap csak megkóstolni tudtam a halat, amit sütöttem - "mindszenti Tisza Matula" módra. Igen, jó ötlet volt, jól esett, nem lett tőle bajom és adott energiát a program végéig..... Jajjj még a csalános pesztót meg kell csinálni, jajjjj a kenyeret összevágni, a kóstolót összeszedni a kamrából, hűtőből, meg mindenhonnan.... A víz felforrt, hú idő van, ezek már itt vannak. A teához össze kellene gyűjteni a kertben a gyógynövényeket, na az sztorno. Megérkeznek az első fecskék, szerencsére barátok, nem lesz baj, majd segítenek..... Nem is baj, hogy nincs tea, majd összegyűjtjük a hozzávalókat a résztvevőkkel együtt és a közös teakészítés lesz az első program, csak utána megyünk terepre..... és csak jönnek és jönnek, kezdenek sokan lenni, ne jöjjön már több..... Hú gyerekek is. Hogyan fogják bírni? Szegények majd halálra unják magukat. Legalább, amíg itt téblábolunk és várjuk, hogy ázzon a tea, ki kéne hozni valami játékot. De ezek a picik mivel tudnának ellenni? Az ötlet nem jön, mert a rohadék regresszió Kúszik megint befele (igaz, hogy több játszóháznyi játékunk van, amiből válogathatnék, de kit érdekel az ilyenkor?)... Na végre ideér és béfurakszik egy jó ötlet és Regressziót mára félre ültethetjük a kispadra. "Egy apuka fogja meg azt a nagylábast, töltsön bele egy kis vizet!" és "itt vannak a pecabotok meg a halacskák".... peca mindenkinek bejön, kicsiknek és nagyleánkának is.....Végre működök, vagy mégse? A macska mondjuk még meg akar állítani, aki levadássza a kenyeret közben az asztalról. De ez a próbálkozás, csak gyenge kettes.
Tanultuk a mentákat, rutát, csemege barabolyt, pásztortáskát... az udvarban, a sóskákat a szomszéd telken, a fekete nadálytőt, a gyékényt, a komlót a patakparton, aztán a mosóház is érdekelte a népeket és így a mosás múltját is felidéztük, már jött a humorom is, itt nem lesz baj és nem is lett. :) Megkérdeztem, hogy mennyi idő van. Bő egy óra, az arra elég, hogy felsétáljunk a Czana dombra és egy jót piknikezzünk... és így lett :)...

és körbe álltunk a végén környezeti nevelősen, szeretettel zárni a programot..... és jó volt meghatározni magam. Ki is vagyok én, aki ennyiféle papírt, tapasztalatot szerzett,munkát végzett, bölcsességet gyűjtött és mégis sokszor azt érzi nem ért semmihez? Nem vendéglátó vagyok. Én környezeti nevelő vagyok. Jó volt kimondani a szavakat.