(2018. november 3.)

 

Egy hete pszichodráma foglalkozáson voltam régi társak között, akikkel sok-sok éve találkozunk időnként. Szeretetteljes megtartó kapcsolatok, őszinteség,egymás segítése, gondoskodás, hasonló életszemlélet,értékek, kíváncsiság,.... csupa olyan dolog, olyan közösség, amire vágyunk a mindennapjainkban is.

Minden helyzetben "mérem fel az igényeimet",hogy az új Biának mire van szüksége, hogy boldogabban élhessen, mint a régi, hogy az öröm is, a pihenés is megjelenhessen az életében, ne csak az állandó, összenyomós másokért érzett felelősség, kötelesség vezesse, kialakulhasson a saját élete.

A pszichodráma zárókörében azt az utasítást kaptuk, hogy tegyük be a körbe, azt, amit itt hagyunk és fogjuk meg, amit elviszünk. Én azt mondtam: "Örömmel viszem magammal, hogy megszületett az igényem, hogy megvizsgáljam, mi is az én hitem és megtaláljam. Van-e nekem őrangyalom, aki támogat? Hogyan lehetne vele kapcsolatba kerülni? A héten sokszor eszembe jutott az egyik társam a csoportból, akinek van kötődése az őrangyalához és milyen jól tudja őt segíteni az a támogatás, amit ezen a csatornán keresztül kap.

 Az őrangyalos társ elvitte magával a zárókörös mondatom és írt egy kedves e-mailt nekem - amiben bibliai részletekkel elmagyarázza, hogy mi is a HIT alapja, milyen támaszok, mondatok segítenek bennünket.

Ment, ment, ment bennem tovább a keresés. Egyik nap megszületett egy másik igényem, amit a gyógytornász keltett bennem, ez pedig a reggeli torna. Olyan jó lenne kibővíteni még valamivel ezt a reggeli kezdetet, ami erőt ad. Egy ima jó lenne. De mit imádkozzak? Eszembe jutott, hogy az egyik barátom küldött egy imát, amikor a sztrókos depi "Mi lesz velem?!"-ben elvesztem, és az akkor nagyon jó volt. Még aznap délelőtt visszakerestem a facebookos üzeneteim között. Nagy öröm, megtaláltam, jaj de jó imám is van.Elolvastam újra és sajnos nem az én imám. Még sem lehet kipipálni ezt a pontot.

 

Közeleg a Halottak napja. Haza szoktam menni a temetőbe, sokszor inkább előtte, mert a sírokat én raktam rendbe. Most nem izgat ez a feladat. Bátyám pedig rendes, ő megy a fiával és intézik. Nem bánom, hogy nem tudok elmenni, soha nem tudtam ott az elhunyt szeretteimmmel kapcsolatot teremteni. Ami hiányozni fog, az a találkozások olyan emberekkel, akiket gyerekkorom óta nem láttam, vagy a korábbi években is csak itt futottam össze velük, és a hely, gyerekkorom színhelye, Baráti-hegy, ahol a TERMÉSZET része lehettem.

Eljön a Halottak napja. Ünnep. Hogyan ünnepeljem meg? Kimegyek a cserkúti temetőbe és gyújtok mécsest, nem, inkább a vadgesztenyefa alatt, a templom mögött a régi keresztnél.Keresgélek a gondolataim közt, egyszer csak bekúszik egy régi élmény. Vagy tíz éve is van. A Babás szerköveken sétáltam este, éppen Halottak napja volt. Az egyik szikla üregében mécsesek világítottak. Egy velem hasonló korú nő, talán kicsit fiatalabb, őrizte őket. Megszólítottam és szívesen mesélt. Ő kamcsatkai orosz, ide vetette az élet Cserkútra és most szeretteire emlékezik. -Gyönyörű kép maradt bennem az éjszaka sötétjéből, a sziklaüregeket átvilágító finom fény, a fák sziluettje, a hidegben született melegség, a béke.

 

 

Nem kell tovább keresgélni. Megvan. Felmegyek este a Babás szerkövekre. A gondolatot azonnal tett követi. Társat kell találnom, mert a sztrókos Bia nem mehet egyedül. Már is veszem a telefont. Hasonló szemléletű embert kell találnom, aki elég spontán. Első hívásra: "Nem, pedig milyen jó ötlet" - szívesen jött volna, de itt a rég nemlátott családja, unokás lesz az este. Nézegetem tovább a neveket. Lehet, hogy ő? Nem, vele nem tudnék ott órákat eltölteni. Következő: Jó ötletnek gondolja, és majd visszahív. Gondom van a "majd"-okkal. Nem tudom mennyi idő. Sokáig nem hív. Lehet, hogy nem tud jönni. Nem baj, akkor felmegyek a Czana dombi sziklára, az itt van nem messze, egyedül is megy.

 

Hív és jön Nati. Ő is készül. Megmásszuk a hegyet, van egy kis fény a fák közt, pont annyi, amennyire szükségünk van. Felérünk. Először a tájban gyönyörködünk, majd keresgéljük a helyet. Itt legyen? Vagy menjünk tovább, másik "babákhoz"? Itt legyen a kedvenc sziklámnál valahol? Szélvédett legyen! Csak sziklazúg lehet, mert akkora a szárazság. Legfontosabb szempont elsőre, hogy ne okozzunk véletlenül sem tüzet. Csak kicsi padkát találunk a sziklán. Lemászunk a tövéhez és ott van az üreg. El kezdem kirakni a mécseseim. Lassan megy, mert mindegyikkel valakire emlékezem, keresgélem a jó helyet, a közelséget-távolságot egymáshoz. Nati türelmesen vár. Gyújtogatok és a fényben kezd feltárulni a kis barlang. Szoros a hely, kicsit hátrébb húzódok, most Nati rakosgat elmélyülve. Meggyújtja a nagy gyertyákat és az angyalkában is felgyullad a fény. Éppen elférünk egymás mellett és együtt csodáljuk a gyönyörű oltárt, ami különleges fény az éjszakában és fényjáték a kis barlangban. A nővérem mécsesét újra gyújtom. Nati egy szanszkrit mantrát is hozott. Örülök, hogy elénekli, én is dúdolom vele. Nagyon jófajta béke van bennem. Megosztjuk egymással, kiknek szól az emlékezés, találunk a múltunkban közös pontokat. Jó a beszélgetés. Sokáig ülünk a fényes barlangunkkal szemben és idézünk fel emlékeket. Van-e még az életünkben valaki, akiért gyújtsunk fényt? Natinak egy osztálytársnő kúszik be. Engem izgat, hogy volt-e olyan állatom, akivel szoros kapcsolatom volt. Volt. Zsömle, az utolsó tehenünk otthon. Nagy fájdalmak közt halt meg egy borjadzás után. Kamillateával mosogattam a sebeit és mindig olyan hálás volt a szeme - ezek a szemek örökké kísérnek.

Nem merjük ott hagyni az égő gyertyákat, óvatosan oltjuk el és búcsúzunk. Eltart egy órát, míg lejövünk a hegyről. Az éjszakai erdő hangjai és fényei kísérnek bennünket enyhén szemerkélő cseppek közt, tovább építve a létrát a lent és fent közt.... és még tartogat nekünk csodát a TERMÉSZET az út vége fele is. Szentjánosbogarak fénye, kabócák zenéje, két szív békéje.