Békében a szegényvilágban

 

Utazom. Balatoni vonat - kedves kalauzzal. Kaposváron leül a mellettem levő négyesbe egy valamikor jólszituált korombeli értelmiségi pali – látom a cipőjén, kabátján, a zokni összhangján. A kezében levő sörből (reggel van) rögtön megfejtem, ha amúgy nem vettem volna észre rajta, az alkoholizmust. Szeretek vonaton ismerkedni, mintha találkoztam is volna már vele….. de nem vonz, hogy megszólítsam. Amikor telefonálok egy ismerős kőfaragóval, hogy találkozzunk a temetőben, felkapja a fejét, érzem, hogy egy pillanatra összekapcsolódik velem.
Leszállok Öreglakon, elindulok a barátnőm fele…. gyors biciklis jön velem szemben. Megfejtem mire összeérünk: a barátnőm. Felfokozott állapotban, azonnal beszél-beszél-beszél….kérdez-kérdez-kérdez…. beszél-beszél-beszél…. nem tudom felvenni a ritmust, csillapítom….. Reggelizünk….. töpörtyű a gondoskodó szomszédasszonytól, zamatos turbolya, rukkola frissen a kertből, padlizsánkrém a spájzból, főtt tojás… szóval igazi falusi hangulat.
….. üzenetet kap a volt barátjától, aki ül a vonaton – a gyorsan haladó rákjával tart a fővárosi kórházba…. „Leszállt egy nő Öreglakon, nem hozzád ment? DE.”…. sokat emlegetjük napközben – dühök, lelkiismeret-furdalás… mit lehet tenni?.... meg lehet valakit menteni, ha nem akarja?. Nem szükséges, ami szükséges: a békével elengedni.
……sétálunk Barátiban. Olyan jó, hogy így hívják ahol felnőttem: BARÁTI. Minden barátságos. A Természet szépen foglalja vissza a magára hagyott területeket... megbeszéljük, hogy az itt élők ökológiai lábnyoma milyen pici….. Mintha egy őserdőben bolyonganánk … a szemem keresi a hajdan volt marha-delelőt, mert a szívem tudja, hogy megérkeztünk…. igen, itt vagyunk: a betonvájúk – talán apukám csinálta, a volt gémeskút zöld fű-köréből mélyről nyúlik magasra egy siheder akácfa. Beindul bennem a nosztalgia.
…. Menjünk arra, amerre laktam! …. folyunk tovább az úttal…. jobbról keresem az első házat a fák közt, feltűnik a „bádogváros”, az új telep….. cigányasszony söpröget… odaköszönünk neki, meglepődik, fogadja…. a volt tejcsarnoknál nagy tűz az udvaron, ott melegednek a fiatalok…. Jó lenne odamenni, kicsit ácsorogni velük, de őket már nem ismerem, hiszen több mint negyven éve elmentem innen.
…… egyre több háznál észlelik, hogy idegenek járnak erre…. már majdnem a házunkhoz érünk, amikor Rózsa meg a párja- régi szomszédaink kijönnek a kapuba és beszélgetünk. Rózsának luk a torkán, gégerák meg mindenféle nehéz történet az elmúlt hét évből, de él…. eljött volna Mariska néni (anyukám) temetésére, de nem tudta, hogy meghalt…. iskolatársak is voltunk, gyerekként is Ő volt a legnagyobb hangú, aztán felnőttként sem lehetett túlkiabálni, és most pici „mű-hangon” szól….
….tovább. Szerencsére a barátnőm szeme mindent észrevesz…. az apukám ültette csipkebokor tele terméssel. Minden más, de nem baj….. a csipkebogyó nagyon finom, és bőségesen jut mindkettőnknek…. belakmározunk és a madaraknak is jut…. én szőröstül-bőröstül eszem, a barátné kiköpi a magot és hazaviszi, meg a gledicsiából is visz ültetni.
….Valami baj lehet a fecskeháznál, mert annak idején a fiatalember rendben tartotta (később megtudjuk, hogy rabló lett és börtönben van)….. sétálunk a nagy nyugalomban, csak egy bicikli, meg egy postás-autós jön, de ő is nagy odafigyeléssel megy el mellettünk, nem leszünk porosak. Jött. Megy…. újra béke, itt még a régi szép zsalugáterek, tornác apácarács is megvan….. Lovas (apró lovacskás) kocsi jön szembe, a bakon Teri és Karcsi…. iskolatársaim voltak, nagyon jót beszélgetünk… nehezet érzek Teri szavaiban: „a gyerekek kirepültek”…. Teri kiránduló társamat is felismeri, azt mondja ugyanúgy néz ki, mint a kedves anyukája, aki nagyon jó ember volt a szomszéd hegyben, barátnőm ellágyul…. Karcsi Ibinek szólít, majd elolvadok a vénen is gyönyörű halk cigányember hangjától, és attól az idilltől, ahogy ülnek a kocsin, visszafordulva nézem a hátukat.
….. az egyik udvarban hatalmas cseresznyefa magaslik, olyan, mint a miénk volt…. biciklis ötvenes férfi jön, egyik kezében a kormány, másikban a fúró, leszólítom…. hajlik rá, szívesen beszélget, Ő a Dezső fia, és még Dezső is él…. Jól beavat ki él még a lehetséges ismerőseim közül… és a felsorolásban ott van Teri és Karcsi is, így esik le, hogy ők ültek a kocsin, ketten is a volt osztálytársaim közül…. Teri, lehet, hogy felsőben a barátnőmnek is osztálytársa volt, tanakodunk, fejtegetjük….. emberi kapcsolatok, jó találkozások. Feltölt bennünket.
…. tovább …. egy rózsaszín dzsekis gyönyörű szöszke kislány ül a kanapén a kertben- világít a tél végében, a szép hullámos barna hajú anyukája tűzrevalót pakolgat egy kosárba… biztos valamelyik iskolatársam unokája…. integetünk a kislánynak, csodálkozik nagy szemekkel, de aztán, ahogy elhagyjuk visszainteget….
….. szemben görnyedt, megfáradt asszony billeg, pórázon húzza a kutya…. Megszólítsam? Ő azonnal megismert, én egy kicsit később…. Mi van a gyerekeimmel? a bátyám gyerekeivel?.... én is megkérdezem az ő fiairól…. nagyon sikeresek (amiről nem beszélt de én tudom, sok gyereket felnevelt nevelőszülőként, megtanította őket dolgozni, van, aki még főiskolát is végzett-mondják)…. ő soha nem ment el a hegyről.
Visszaértünk a temetőhöz, ahonnan indultunk, miután a kápolna-temető gondozó-sírköves régi „hegylakó ittmaradttal” megbeszéltük a teendőket, és Ő bevezetett a helyi élők birodalmába is.
A hegyi levegőtől megtisztulva, csak a JÓ-hoz kapcsolódva, még egy bónusz-beszélgetés unokatesómékkal, jonatánalma, házi-szendvics, házi tojás a hátizsákba, és UCCU a vonatra…. még egy ölelés, kedvenc kalauzom már a peronon, vissza is vele…. micsoda állandóság.
Pécs, végre eső. Buszmegálló a késő esti fényben. Szelíd fiatalember, leszólítom nézzen nekem buszt. Kedvesen válaszol, igen ő is Fonyódról…. nem ismeri…. igen ismeri…. igen ismeri…. igen ő is abban a gimiben…. gyógyszerész lesz nemsokára….. valószínű Pécsen marad. „Több a lehetőség”.