Sztrók-on-túl

 

Itt ülök a városi udvarban a rigófüttyben –ami most különösen hangos, mert a szomszéd macska bőszen figyeli a komposzton hullott almát csipegető rigót- és végre írok. Napok óta tervezgetem, de mindig vannak, valami sürgősebbek. Itt ülök a magaságyással és aszalóval szemben, mögöttük a nyári almafa, a szederfa-eperfa (kinek mi 😀) és az óriás fügefa…. Sokat ülök itt, ha itthon vagyok –csak több itthon is van, a Mézeskalácsnál, a barátomnál, és sokszor csak annyi ez az itthon, amíg meglocsolok és szaladok tovább. Megálltam egy hete, mert éreztem, hogy merülök le, és a lábam is megállított egy kis viszérproblémával.
Minden reggel itt kertészkedek, aztán itt ragadok valamivel…. almát aprítok a szárítóba, megszáradt gyógynövényeket morzsolok a leendő téli teákba, két napig Rogerst olvastam, kovászolom az uborkát, porcsint…. most így, egy magaságynyi kerten keresztül kapcsolódok a Természethez…. időnként elmegyek valahova egy picit, a barátomhoz, a lányomat meglátogatni, a filozófia kurzusra, a szívműtött barátnőt meglátogatni, a fiamékhoz az erkélynyi virágoskertet locsolni …. kicsi ez a város és nagyon jó találkozásokba futok bele régi ismerősökkel, vagy ismeretlenekkel …. negyed órát ültem egy buszmegállóban a padon és azt figyeltem, hogy a szemben lévő panel teraszán hogyan locsolja egy fiatalember az ültetvényét, és milyen elégedett, jól értelemben büszke, kisimult lesz közben az arca…. igen, kell egy kis kert, akármekkora is, hogy mindennap legyen vele dolgunk és örömünk egyszerre.
Lassan négy éve lesz, hogy megállított a SZTRÓK-ban fizikai valót nyerő SORS. ezek a napok segítenek emlékezni mi minden történt azóta. (be kell jönnöm a konyhába folytatni, mert megérkezett a szomszédba egy pasi, aki annyira hangosan telefonál, hogy nem tudok befele figyelni)
Kialakítottam egy nekem való ritmust és nagyon jól éreztem benne magam. Tavasszal megérkezett egy újabb szerelem –volt néhány lilaködös az életemben, de az a lángolás mindig átsegített valami nehézségen, nem bánom őket, konkrétan a sztrókot megelőző életmentő volt szerintem. A sok halni akarás után élni akartam. Szóval ez a tavasz sem múlott el szerelem nélkül és végre egy olyan szerelem, amiben valaki a tenyerén hordoz időnként-ezt is megélhettem…. aztán eljutunk egy olyan pontig, amikor féltékeny leszek és a regressziós spirál alján találom magam egy pillanat alatt…. eljövök, visszahúzódom ősasszony kuckómba a Jakab-hegyre és ott lehet gondolkodni a hűs tölgyfák alatt a világ zaja nélküli madárcsivitelésben….. szerencsére dolgom is akad, egy korábbi fogadás koszos edényeit mosogathatom…. persze először tüzet kell rakjak, hogy vizet melegítsek hozzá….. mosogatok- jó a sima esővízben tapicskolni….. elfárad a lábam, lefekszek a fa alá olvasgatni, levettem még otthon a polcról Rogerst és betettem a hátizsákba, hátha kiolvasok belőle valami okosságot a folytatáshoz, és telitalálat volt, tényleg kiolvastam 😁Jókedvűen megyek be a városba és tudom a folytatást, békésen keresem a barátom, és milyen jó, hogy nem léptem le, mint szoktam, nem rúgtam fel valami fontosat idő előtt…. és jó a folytatás…… a városban a filozófia kurzusra menve összefutok egy régi „szerelemmel”, aki búcsúzóul azt mondja: „Szépen öregszel Bia”…. azon a bizonyos regressziós spirálon vissza is van út, sokszor egy pillanat alatt. Innentől ismét tudatában vagyok, hogy szép vagyok, jó vagyok…… csak ne lennék olyan sérülékeny, persze akkor valószínű szenvedélyes sem lennék és azért pedig nagy kár lenne…
Mindenesetre nagyon fontos új oldalammal ismerkedem, hogy nem kell tovább ásni és dagonyázni a saját leértékelésem közepette, hanem be kell engedni valami új „csinálást” és közben gondolkodni, elemezni, helyet adni valami új működési lehetőségnek, jó döntéseket hozni….. szóval nem kell folytatnom a szerelmem ritmusában – aki még mindig robog a munkában- élést, nem kell az ő életét élnem, folytathatom a magamét és kapcsolódhatok ebből a magaméból hozzá. Szeretni magam nagyon nehéz.
Igen először a kertészkedés gyógyító hatásáról akartam írni, de aztán ahogy elkezdtem rájöttem ez az öngyógyítás nemcsak kertészkedés. Egy napon át szinte csak fotóztam a kertben, nézegessétek a képeket, ha van kedvetek.
…. és még valami. Nem jöttem rá, mi segítene a lábamon, és tegnap az is megjött. Tegnap végig gondoltam, hogy OK. hétfőn elmegyek orvoshoz, megvitatom vele. Már előző este rájöttem, hogy van itthon vénás kenőcsöm, bekentem, ügyeltem az ivásra, és hogy ne legyek napon…. ahogy jöttem hazafele a szívoperált barátnőmtől és gondolkodtam a buszon, beugrott, hogy amíg nem voltam ennyire gyógyszerellenes, nyaranként szedtem valamit, mintha valami kapszula lett volna…. a buszról leszállva bementem a gyógyszertárba … és elkezdtem mondani a velem szemben a pult mögött kontakt nélkül, rezzenéstelenül álló lánynak, hogy évekkel ezelőtt valami kapszula segített a viszereimen nyaranta…. lassan sztrókosan….semmi választ nem észleltem az arcán, már kezdett bennem feljönni az előítélet, és a feladás, amikor megkérdezte Biztos, hogy kapszula?.... lehet, hogy rosszul emlékszem….. Detralex? Iggggeeennnnn. Tényleg nem kapszula, hosszukás tabletta. Már szedem és tudom hogy újra tudok járni a nyáron is 😀