Gyönyörűen esik a hó. Bentről is szép,kintről még szebb. Megförösztöttem az arcom benne, talán így megszépül. Tegnap este vettem észre a tükörben, hogy csak egyik oldalra tudok grimaszolni. Ez nem a katasztrófa kategória.
Kel a kenyér, megdagasztottam. Jól esett a kezemnek, az ujjaimmal létrejött a kapcsolat és mindjárt jobb a lelkemnek is. Elkészítettem a reggelim, egy "cukros" nem indulhat a napnak csak úgy össze-vissza, meg is ettem és különösen finom volt...... és közben az jutott eszembe, hogy írok egy falatot a hinta-palintámról. Az enyém olyan, hogy kis mozdulatok hatására az égbe tör, csak száll, száll, nagyon nehéz ilyenkor lelassítani, aztán sikerül sok-sok odafigyeléssel, lazul a túlpörgés és egyszer csak átlendül egy olyan helyzetbe, hogy alig lehet megmozdítani, iszonyat energiák kellenek hozzá, vagy a hóesés, ami ismét belendíti, de épp hogy csak ringatja, ringat..... és ez nagyon jó. Jó, hogy most ki tudnak potyogni a bennszorult könnyek. Oly sok mindent gyászolok egyszerre, lehet, hogy nincs az az időmennyiség a földi viszonylatban, ami elég lenne a síráshoz....és megint kimentem, nem elég az ablakon keresztül.... és újra megmosdottam benne, hogy nehogy leálljon a hinta, mert kevés erő van a lábamban belökni.....