Biobia

….. és békében a számítógép  előtt a jó öreg hirtelen meleget adó gázkonvektor előtt. Már majdnem cserépkályha. Már megettem a forró húsleves-törmeléket, amit egy családi- orjalevesnek induló, aztán mindennel is megpakolva, a csirkecsontokkal, amik a mellről lejöttek, meg bele egy fél karfiolt is, ha már kelkáposzta nincs itthon – vendéglátásból tettem a mélyhűtőbe, amit hátha megeszek egyszer, mert akinek se macskája, se kutyája, se disznója mit is csináljon az ételmaradékkal, ami már nem annyira guszta. a gyerekeknek leszűrte a szép részét, azt ők már megették.…. na de nem ezt kívánom most részletezni…… Tegnap este kivettem a mélyhűtőből és áttettem a sima részbe, ha ma hazajövök a túráról, legyen mit enni…. és milyen jó volt ez az előrelátás, és milyen guszta és finom és gyógyító volt ez a leves. Figyeltek a szavakra? Előrelátás. Lehet, hogy akkor annyira már nem is vagyok depi?

….. és most, hogy az áramló vizekben jöttem le a hegyről, bennem is újra indultak a csatornák és így lehet írni ismét szabadon…. persze csak azután miután kibontja magát az ember a szétázott rengeteg cuccból, ami rajta van, és még az esőkabátot sem tépi szét a megfagyott újjakkal, hogy végre hozzájusson a lakáskulcshoz. Na végre fellélegzik, bent van…. előbogozza a telefonját, hogy felhívja a túravezetőt, hogy szerencsésen hazaért, mert egyedül jött lefele, nem várt buszra, mert felmérte, hogy akkor a fájós dereka biztos nem tud mostanában megmozdulni…. szóval, nehogy aggódjanak érte…… de a telefon csak egyet csörget a másik oldalon és kalap-kabát, se kép, se hang….. szerencsére hangok jönnek a szomszédból, itthon az albérlő srác, gyorsan szétkapja a telefont, és az alkatrészeket az asztalra teszi száradni. Megköszönöm és ő el.….. Hogyan üljek le? A hátizsákot a földre dobom, a kabát könnyen jön lefele, az alatta lévő négy réteg felső ruházatot egyben lerángatom, az is cupp a földre…… most gyorsan a többit is le kéne venni, hogy mielőbb a forró zuhany alatt köthessek ki…. mindent egyben tolnék lefele, újabb négy réteg – aki nem ismeri az öltözködési stílusom annak kintről befele: szoknya-cipzáros és beakasztott kapcsos, nadrág- cipzáros és gombos, cicanadrág, bugyi, végre tolom, de elakadnak a nedves combomon….. az a jó kis előrelátás nem lett volna baj….. a „csóréval” leülök a „királynő-székbe” (nagymamámé volt, sváb karosszék-az unokák így hívják és mivel csak egy ilyen van a lakásban, mindig érdekes, hogy ki szerzi meg a benne ülés jogát) és a még mindig gémberedett újjakkal megpróbálom kibogozni a bakancs fűzőket, közben már nagyon fázom, mert ugye az előrelátás, ami jó lett volna, nem érkezett időben és felül pucér vagyok….. Végül az alsó ruha – halmaz is a földön landol. Még szerencse, hogy pár lépés a zuhany a falatnyi lakásban….. egy kis csap birizgálás a működőképtelen kézzel és már csorog is a villanybojler áldásos terméke, a forró víz, elkezd áramlani a vér is a testben, lassan kiengednek a kéz és lábujjak is, szerencsére a hajszárító is fel van már találva…… és máris a húsleves közelében vagyunk időben.

Na de mi van a húsleves előtti tágabb időintervallumban? A ma reggel? Ha törik, ha szakad, ma felöltözöm, megreggelizek és túrázni megyek. A lányom mondja esni fog, a túravezető azt mondta a múlt héten, ha esni fog nem lesz túra….. Elkészülök, jól bereggelizek, az almát is összevágom, hogy könnyen lehessen megenni útközben, melegvizet töltök a kulacsomba, amit apukám gyapjúzoknijában tartok, hogy ne hüljön ki, biztonság kedvéért beteszek egy esernyőt, meg egy esőkabátot is a hátizsákba, a szemüveget is, meg vannak alapelemek, amit ki se vettem. Időben indulok, hogy tudjak lepényt venni a Pékségben, mert nincs itthon kenyerem. Kinézek az udvarra, nem esik, kimegyek az utcára, szemerkél…… nem baj, akkor elmegyek egyedül…. és jár az agyam, felhívom Katát, örök tájékozott és tájékoztató barátnét, hova megy a másik szerdai csapat, hátha őket még elérem….. azt a túrát már tegnap este lemondták….. nem baj, akkor elmegyek egyedül…. be a boltba, lepény… Hol van a pénztárcám? Nincs meg….. az örök kutakodás, mikor fizetni kell és annak a feszültsége…… és most tényleg nincs meg…. Ja! Van egy új hátizsákom, de a régi- lassan vállalhatatlan még túrázni jó…. és persze nem pakoltam át. Vissza akarom adni a becsomagolt lepényt….. „Vidd csak, majd máskor behozod az árát.” Képzeljétek még van ilyen… rohanok a buszra és a megállóban beszélget két túratársam. El tudjátok képzelni, azt az örömöt….. végre öröm-érzés, ami nem volt mostanában….. a túravezető sehol, nembaj, felszállunk a buszra…. a buszon ott a túravezető és poénkodik, hogy remélte nem lesz senki és haza mehet…. és még egy túratársat felfedez a szemem a buszon, ő is mosolyog….. a busz halad szépen a szemerkélő esőben….. aztán mi is haladunk a szemerkélő, a ruhánkat átáztatni készülő, majd át is áztató esőben, útvonalat módosítunk, aztán a szél is felkerekedik…. én felmegyek a Sós-hegyi kilátóba, a többiek lent beszélgetnek….. Gyönyörűséget látok fent: a tölgyek fényes-zölden világító levél-kupoláit valami különleges fényben. Sajna nincs nálam fényképezőgép. Mesélem a túratársaknak és egyikük már szalad is fel, hogy megörökítse…. Jön le, hogy sok szépet látott, azt nem, amit én, de óriás fekete felhőt Orfű felől robogni felénk, azt igen…. Hatalmas szélbe lépünk ki……..Egy szélvédett helyen élvezem, hogy már tócsák is vannak, örülök, hogy végre esik, az áramló vízben gyalogolok, ugrálok…..eszembe jut sok gondolat az elmúlt két hónapból, nem volt elég a kimerülős és szakítós depim, még hozzájött a „Mi lesz a Jakab-hegyemmel?” Sorban fordulnak ki a kiszáradt tölgyek…. Itt lesznek felettünk csupaszon a Babás szerkövek, mint az Adria sziklái? szóval nem volt elég bajom, még a klíma-szorongást is beengedtem……. Küzdünk az elemekkel…. Hirtelen gyönyörű sárga cikázó fényélményben úszik felettünk az erdő és fülsiketít a hangja, nekem bele is folyik azonnal a kötött sapkából a víz a fülembe….. igen, akkorát csattant a pofon a Meleg orcáján a téli Hidegóriástól, hogy zengett egész Pécs…… aztán mégegyszer, ez már pár perc múlva kisebbre sikeredett….. és fél óra múlva jött még egy harmadik is, amiből ha eddig nem vettük volna észre, hogy mekkorát zuhant a hőmérséklet, most már tisztában lehetünk vele….. nem véletlenül fázunk, fagy le a kezünk, még jó, hogy a hátizsákban jól van a kesztyűm…. A buszmegállóban annyira fúj a szél, hogy én a „hazaszaladás” mellett döntök….. és milyen jól döntöttem. Először csak pici csermelyekben sétáltam, aztán az aszfaltútra érve csodálatosan fodrozódó kis patakokban, aztán a két utcából összefolyó picinyke folyóban, aztán nem tudtam dönteni, hogy az utca jobb oldalán, vagy bal oldalán tocsogjak  a folyamban, a Kaposvári utca alján már kis vízesésekben is gyönyörködhettem, amit az összetorlódott ágak, levelek, gyökerek-felnyomta aszfalt intézett nekem…….. aztán észrevettem a Hunyadi út közepén a három kukánkat….. még szerencse, hogy üresek voltak…… az autósok türelmesen kikerültek, míg a házunk elé vittem őket, és elfekve megtámasztottam, hogy ne keveredjenek a következő széllel újra az útra.

Ujjaim közt kutakodva kiválasztottam közülük azt, amelyik képes volt megnyomni a kapunyitó gombot és bejöttem a lépcsőházba. Az ajtó előtt el kezdtem szorongni, hogyan veszem le az esőkabátot, nem tudom lehúzni a cipzárt, a lakáskulcs meg az esőkabát alatti hátizsákban van, még a „mindjárt bepisilek” érzés szerencsére váratott magára, egy hirtelen jött erővel feltoltam magamon az esőkabátot, a hátizsákot letoltam és a folyosón lévő székre dobtam….. és megjött a jó érzés, hogy be tudok menni és onnantól a zuhanyig minden sima-liba. ….Mielőtt a lakásomba bemegyek, mindig kinézek az udvarba….. és kimentem az udvarba….. és Pécs közepében megzavartam egy lakmározó mókust a nyugati ostorménfán és végig nézhettem, ahogy átszalad az udvaron folyamatosan szemmeltartva engem, aztán felmegy az almafára, átugrik a fügefára, hogy azt higgyem ennyi volt, de a moccanó leveleket figyelve egyszercsak a szemem már a kis cseréptetőn követi, és pont azon az úton, ahogy a macskák szokták, felmegy a kerítés tetejére, és a túloldal már nincs a látómezőben, a mókus-filmnek vége.

A Természet a gyógyítóm. Ha hasznosnak érzem magam, akkor kijjebb tudok jönni a depimből, de nem biztos, hogy jön ez a hasznosság-érzés még a jól teljesített feladatokkal sem, az meg, hogy a hasznossághoz a felszabadult öröm is társuljon, az még nehezebb…. Most megint két hónapot eltöltöttem az alsó hullámban, de szerencsére nem feneklettem meg. Az első apróság, ami kijjebb hozott vagy 3 hete, az az volt, hogy találkoztam két eltévedt fiatal lánnyal az erdőben, akiket útba igazítottam és úgy éreztem jó, hogy vagyok…. aztán a nagy lelkesedésemben mindjárt elvállaltam egy nagyon szép, de óriás feladatot. Abban voltam az elmúlt hetekben. A barátnőm testvérének búcsúztatására készültem és jól sikerült az elköszönés. Amikor hazajöttem a temetőből, itt volt a flow és azt hittem tudok újra írni….. aztán másba vitt az élet és nem tudtam írni….. és tegnap egész estig arra sem tudtam magam rávenni, hogy felöltözzek és kimenjek a lakásból, aztán este sétáltam egyet és láttam egy magányos öregembert a kihalt utcán, akiről látszott, hogy ő is tudja, hogy nem múlhat el úgy nap, hogy ne legyünk levegőn és ebből a kötelességből sétál egyet….. na ekkor elhatároztam, hogy holnap ha esik, ha fúj túrázni megyek…… és a túra alatt beteljesült a kívánságom, amit a gyászbeszédben kértem, hogy kedves ismerősöm, aki az indiánok szerint már egy felhőben csücsül, szórjon ránk életet adó nedvességet, életörömöt, szerencsét.