Egyszer volt, hol nem volt... amikor a házunkat restauráltuk, rátaláltunk Józsira, a helyi kőművesmesterre. Nem is akármilyenre, olyanra, aki még tud a kővel bánni, vályoggal dolgozni és persze jókat mesélni a faluról. Afféle mindentudó, minden háznak, bokornak, keresztnek, iskolának.... a történetjét ismeri, szívesen meséli is.... és még jó gazda lévén, pincéje is van. Egyszer elcsalt, hogy kóstoljam meg a borát.... mentünk, mendegéltünk az erdőben, egyszer csak azt mondja: Nédda valaki feldobta a bakancsot! Hirtelen megrémültem, néztem a tölgyre fel, amerre mutatott, azt hittem akasztott embert fogok látni, vagy valami nagyon hasonló szörnyűséget.... ennek biza 14 éve.... és ma sétálgatok az erdőben és pont ugyanehelyen találkozok Józsival. Turistatársamnak már együtt meséljük el, hogyan is van ez a sztori. Józsi egyszer vicces kedvében a pincéből jövet, földobott egy pár lukas bakancsot, aztán kukázott hozzá még néhányat a szomszédoknál is.... aztán a cserkúti gyerekek egy nyári táborban mondát faragtak köré, elő is adták nagy sikerrel... ha jól emlékszem könnyesre nevettem magam az előadáson.... és persze ők is feldobtak néhány másra nem alkalmatos lábbelit, de még nincs vége a történetnek. Amióta olvastam a neten a kanadai bakancsos fáról, ami a szerelmeseké (volt), az a fantáziám, hogy van egy vörös tűsarkú cipőm, egyszer majd összekötöm egy 40x-es bakanccsal és feldobom a fára! ... Józsinak valaki azt mondta a faluból: "undormány", lehet, majd egyszer még ő is feldobja a bakancsát, vagy a tűsarkúját.
