Emberpár

Nyilván erőst foglalkoztat a téma, hogyan lesz még egyszer párom így hatvanasan. Kevés a férfi, az ebben a korban szabad férfi pedig igen kevés, és az, az igen kevés pedig nagyon óvatos, mert már sok rosszat tapasztalt, és az, az igen kevés is el van bújva – az én nézőpontomból legalábbis. Alig találkozom férfiakkal.

emberparEgy egyedülálló nőt ritkán hívnak társaságba, mert esetleg lenyúlja mások „biztosát”. Jogos, vagy nem jogos félelmek…… Az internetes társkereséshez készenlétben kéne lenni egy okostelefonnal a kezem ügyében, és rengeteg időt eltölteni online. Nekem a való világra van szükségem. Jó jó- férfi energiákkal összetalálkozni, akkor is, ha mások párjából jön…. Tegnap, mint derült égből a villámcsapás érkezett a hang, akit elsőre fel sem ismertem, miközben a csipkebogyó-szedéssel voltam elfoglalva….. A nyílt tekintet, az őszinte érdeklődés, hogy nem ment el mellettem, hanem megszólított, az áradó „hiteles férfi energia” olyan zavarba hozott, hogy még a bogyókat is kiborítottam….. férfias figyelmességgel összeszedte…… Aztán tovább ment kedvesével és gyermekével…. Olyan jó volt átélni, hogy igen van olyan férfi, akire én vágyom, tíz évvel idősebb, és szabad változatban, de jó lenne egy hasonlóval összetalálkozni. Másfél éve és két és fél éve is volt egy hasonló élményem, amikor összetalálkozhattam egy másik férfi kapcsán, azokkal az energiákkal, amire tudom, hogy szükségem van, igazából a vele kapcsolatos élményből tudom, hogy mire van szükségem. Azért ez egy hatalmas előrelépés, hogy tudom mi lenne jó…… Hiszen soha nem tudtam, mindig csak belesodródtam valamibe, ami elém került.
A legutóbbi TeliHold túrát erre a szoborra építettem. A túra előtti nap felmentem világosban, hogy addig nézhessem a szobrot innen is, onnan is, amíg akarom, és hagytam, hogy áramoljon, ami eszembe jut. Magával ragadó az az intimitás, amit Mészáros Miklós tud(-ott) és ebbe a szoborba „belevág(-ott)”…. és sokáig néztem a nő arcát…. és eszembe jutott a tüdőbajos nagymamám, akire „két-tojásosan” hasonlítok, az arcom, a hajam, az alakom, az életeseményeim…. még három év van addig a korig, amikor az Ő arcát kisimította a béke.

 

 

             A honlap nem készülhetett volna el Nagy Balázs túratársam baráti segítsége nélkül, aki hallatlan türelemmel viselte a sztrókosan össze-vissza gondolkodó    "megrendelő" hol így legyen, hol úgy legyen" változtatási kéréseit, a "gondolok egyet, telefonálok és azonnal szeretném"-et.