Egy társunk kirakta az asztalra azt a kapcsolatrendszert, amiben él. Sok-sok szeretetet ad és kap, és ez át is jön az elrendezésen. Érdekes a testvér és barátok távolabbi köre, nem tud a távolságok miatt rendszeresen élővé válni, de megtartó ereje van. A munka – a nagy bagoly – is szeretet oda-vissza és tart.

A legközelebbi fontos kapcsolatok egyike, mint mindannyiunknak, az anyukájához való kötődése, ami szeretet és gúzs egyszerre.

Eszembe juttatta a saját kapcsolatom anyukámmal. Sok-sok éven át nem mertem elválni a férjemtől, mert a nővérem és a bátyám is elvált, és én voltam az egyetlen „jó kislány”, aki megfelel, aki a nevelési elveit tiszteletben tartja, aki biztosítja számára azt az érzést, hogy jól működött, mint anya. Sikeres, tanult tudós lánya jó feleség és jó családanya is. Legalábbis így látszhatott messziről.

Aztán csak eljutottam oda, hogy mi jó nekem és átszabtam az életem…. A végére úgy alakult, hogy nővérem és bátyám is meghalt és én maradtam a gyerek, „akinek kötelessége gondoskodni az anyukájáról”….. Aztán a sztrókkal újra átszabtam az életem, és Ő otthonba került. Amíg látszott, hogy rosszul vagyok, el tudta fogadni, bár nagyon haragudott a gyerekeimre, akik „odajuttatták”. Aztán egyre jobban felépültem, és nem értette miért kell ott lennie.

Jött a Kovid és nagyon méltatlan helyzetbe került ott bent, és tényleg úgy éreztem, hogy most már vagyok annyira jól, hogy gondoskodjak róla. Kihoztam, és egy évre gúzsba kötöttem vele magam. A végén úgy éreztem, ha nem lépek valamit, megfulladok. Választottam egy alkalmas helyet, hogy 97 évesen el tudjon menni, én pedig el tudjam kísérni. Amíg várakoztunk az intézményes ágyra, abban a három hétben óriási érzelmi viharok közepette szanaszét szaggattuk a gúzst, és megszületett a köztünk áramló tiszta szeretet. Békével kísértem el a három napos utolsó úton, békével elment, és békés szeretettel gondolok rá.