Nem most írtam, hanem egy hete, amikor még a várakozás őrületében voltunk és normalizálni kellett magam, hogy ne kelljen lemondanom Kapolcsot. Szerencsére azóta a picinyke hazaérkezett.

Keszeg történet

Figyelem, kórhatáros és nehéz. Nem biztos, hogy el kell olvasnod.

Hát a keszeg mit eszik,...? Honnan is kezdjem? Reggel óta, mióta bezabáltam (igen, bezabáltam, a harmadik közepe .-az maradt a végére, már alig tudott belém tuszkolódni), folyamatosan zizeg bennem és egyre bővül…. dehogy reggel óta, már péntek óta, nem most péntek óta, hanem öt hete péntek óta, csak most pénteken durvult be (35.nap)….. vagy ha közelebb jövünk, akkor a tegnapi hűtő-olvasztás óta, mikor is a keszegek ismét szárazra kerültek.

Nem. Azt hiszem vissza kell mennem a születésemhez, vagy még korábbra. Anyukám gyönyörű és okos falusi lány, ahogy a mesékből is ismerjük: a bíró büszke lánya, mi esetünkben unokája. Az ő utcájukban hozzák a Balatonról a hátukon puttonyban a keszeget a halászok…. megy a bartelezés, nagymama ügyesen kicsen a pincéből egy üveg bort, csak a nagypapa meg ne tudja…. bár ő is szereti a paprikás liszttel borított sült keszeget. Anyukája nincs, már a háború elején meghal, a szerelme, Jóska nem jön vissza a frontról, azt hazudja a család, hogy meghalt. Harmadik pánik roham, az első akkor, mikor a szívbeteg anyuka megfullad a padon mellette, második, amikor dobálják a koporsóra a földet….. Apukám pedig erős és okos parasztgyerek- minden tudást felszed a néptanítótól, amit csak lehet, rádiós felderítő lesz, nem ül fel semmilyen autóra visszafele, hazagyalogol a télben a Dontól…. Mindkét családban elindul az élet, a leányt és a fiatalembert is csesztetik a házasodással. Összehozzák őket egy bálban, eddigi legjobb próbálkozás, igent mondanak. Megszületik az első gyermek „tátongó torokkal” kicsit korábban. Mindenki viccelődik, de ők tudják, hogy nem előre készült. „Nem mertem ránézni”, negyedik pánik roham…. lesz még sok, később elég lesz egy bikaszállítás elmaradása, vagy egy jégeső. Összenő a bátyámmal, akit gigászi küzdelemben életben tart. Gyorsan érkezik a nővérem, így tovább működik az anyatejjel etetés…. és amikor már senki nem számít rá, bepofátlankodok…. Váratlanul azt mondja az orvos, hogy nem muszáj megszülni, mert van egészségügyi indok. Óriási dilemma. Mi legyen? Ő tényleg meghalhat trombózisban majd a szülésnél? (A bátyám ki van purcanva, hogy a kamasznak tesója lesz, a nővérem soha nincs emlegetve). Kódorog az orvoshoz, meg vissza…. de ő a hű katolikus, nem mehet bele egy abortuszba, inkább belehal a szülésbe, ha kell. Félelmek ezerrel. Visszatartáson fekszik a kórházban, kicsit előbb megszül a szülésznővel, a szülőotthon orvosa az utolsó hajóval jön haza a badacsonyi kirándulásról spiccesen és örül, hogy ugyan „kontyosan”, de megszületett a gyermek és Mariskának semmi baja. „Majd összetakarodik angyalom.” Anyukám didereg az ágyban, én üvöltök a csecsemő szobában a folyosó végéről. Mégiscsak van baja, trombózis. Hat hét fekvés. Hat hét üvöltés.

Felnövök, hosszú combú, nagymellű bombázó leszek, a férfiak egy jó részének vágyálma, sógorom szerint szűzkurva. Semmi felkészítést nem kapok, csak azt, hogy szűznek kell maradni, az a kulcs. Többször erőszakoskodnak velem a férfiak, a vonatos sztori a legdurvább, de egy őrült cikis helyzetben ezen esemény végső beteljesedését is megúszom. Aztán egy gyönyörű élményben egy fiúval egy táborban „elvesztem” végre, a barátnőim közül már sokan túl vannak rajta. Végre én is, és még terhes se lettem. Pedig aggódtam utólag rendesen….. aztán évek múlva egy sodródós szerelem kapcsán teherbe estem…. Kódorgás az orvoshoz, meg vissza, csak most engem nem lebeszélni akarnak a szülésről, hanem rábeszélni. Nem tudják, hogy miben vagyok éppen, hogy ennek a gyereknek nem lesz családja, mert apukának már van…. Kódorgok és bekódorgok a műtőbe….Abortusz… Hazamegyek a nyári szünetre, nem mondhatom meg anyámnak, hogy mi van, mert én vagyok a jókislány. Annyira szarul vagyok, hogy alig élek a nyári forróságban kapálás közepette. Végül megszülök valami óriási lepénydarabot, vagy fogalmam sincs mit. Megkönnyebbülök fizikailag és már „csak” a lelki teher marad – egy zseniális pszichodráma vezetőnek köszönhetően majd azt letehetem egy erdőben sok-sok év múlva a válásom előtt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Óvatosabb leszek, szerelem nem jön, egyre magányosabb vagyok, és egy rendes fiú észrevesz és udvarol. Hozzámegyek. Egy év múlva össze-vissza vagdosnak, hogy kibányásszák belőlem a szélesvállú fiamat, aki még igazából nem akart megérkezni, de elfolyt a magzatvíz és már eltelt 17 óra. Szegény tiszta szürke, de él szerencsére, elrohannak vele, hogy oxigént adjanak neki. Belőlem próbálják kibányászni a lepényt, van amikor beleájulok és nem emlékszem, van amikor iszonyat fájdalom, végül elkábítanak és kikaparják. Lázasan fekszem, mindenki szoptat, az én babámat nem hozzák, mert lázas anya teje nem jó tej… Nem tudok felülni… Azt mondják szimulálok, mindenki fel tud ülni, „Maga is!”…. aztán jön egy jó fej orvos, hogy ő megvizsgál. El van vágódva a végbelem. Nagyon bonyolult műtéttel lehet megoldani, amit majd csak a négyszázágyasban tudnak megcsinálni, de neki van egy ötlete, amit olvasott egy szakirodalomban. Emberként, értelmes társként kezel, mindent elmagyaráz. Ópiumkúra. Csak folyadékbevitel, székletvisszatartás sok-sok napon át. Van egy zseniális szobatársam, aki gondoskodik rólam. Gyötröm a mellem és öntöm a tejet a lefolyóba…. Végre csontsoványan a babámmal a kezemben hazakeveredünk. A férjem sokat segít, lassan felépülök, még a szoptatás alatt jön az újabb terhesség iszonyat sebességgel….. Nehéz várandósság, de nem félek, a kisfiam nagyon cuki, minden rendben, aztán egyszercsak rossz laboreredmények lesznek, elkezd kinyílni a méhszáj, visszatartáson a kórházban, aztán haza, aztán vissza…. Koraszülés. Megint szárazon. A kislányom felsír, jó az „apgar” Öröm. Baba el az Intenzívre….. de nem jön ki a lepény…. durva kezek nekiállnak, majd ők kitépik. Csupa buta férfi vesz körül, egy sincs itt köztük, akiben bízhatnék. Méregetik, hogy elég-e kilóra, aztán azt hiszem ők is megkaparnak…. Fekszem a szobában …. Tej a lefolyóba…. Hazaküldenek. „Gyermekét látogathatja az Intenzíven”…. otthon végre újra együtt a kisfiammal és a férjemmel. A férjem szerint lázas vagyok. Majd elmúlik. nem múlik….. Visszavisz a klinikára….. Már egyedül fekszem egy szobában. „nem igaz, hogy nem tud pisilni”. Jó, akkor megkatéterezem” „így se jön”. Ő el. Én fekszem és próbálom az elmém lecsendesíteni. Élnem kell, otthon a kisfiam, az Intenzíven a kislányom…. Egyszer csak belép az „ópiumos-doki” a szobába. „Mi történt?” Külföldön volt, most jött dolgozni és hallotta, hogy itt vagyok. Beszélgetünk. Kimegy. Bejön. Most meg fogom pungálni. Az mi? Elmagyarázza…. és, ha úgy látom, meg fogom operálni. Elvisznek, elkábítanak, aztán felpofoznak. A doki arcát látom csak, meg a szája mozgását. Beszél. Azt mondja, hogy nem kell beleegyeznem, megoperál, és higgyem el a lehető legjobbat teszi, amit tehet. Visszazuhanok. Magamhoz térek valamikor valahol. Intenzíven. Amikor már lehet velem tárgyalni elmondja, hogy kivette a méhem. Higgyem el, hogy megpróbálta, hogy legalább az egyik szarvát megmentse, de olyan volt mint a főtt-hús. A szálak közt kicsúszott a cérna. Úgy beszél velem, hogy értsem. Maga nagyon jó fizikumú, fel fog épülni. 24 éves voltam ekkor. A kislányom 35 napig küzdött az életért és meghalt. 3 év múlva örökbefogadtunk egy kislányt, aki ma a lányunk és három unokám édesanyja…. és most minden nap megy az Intenzívre a férjével, a vőmmel a kisunokámhoz, hogy mihamarabb hazakerülhessen…. és délelőtt a nagytesó vigyázza az ötévest, hogy el tudjanak menni etetni, simogatni, délután pedig én.

Közben a feszültséget csak rengeteg tevékenység közepette bírtam, rengeteget önkénteskedtem, dolgoztam, hogy bírjam…. de tegnap már olyan magas volt bennem a feszkó, hogy a lányomat támogatni már egyáltalán nem, csak bántani tudtam….. és az este lecseszett a barátnőm, hogy miért nem írok. „írjál Bia bmeg!” Nekem mindig azt mondod, ha gáz van.

….. és mit akartam írni amúgy a keszeg kapcsán? …. az itt közben elmaradt, az túl egyszerű. Csak jó emberekről szólt volna. Egy kedves túratárs pecálta nekem, beírdalta és kezembe adta, csak meg kellett sütnöm… de mivel egy másik jó embertől kaptam egy emilt, hogy ma reggel 10-re mehetek a körzeti fogdoktornénihez, ugrott a keszeg-ebéd…. és gondoltam, hátha egy darabig semmit nem tudok enni, megcsináltam és befaltam reggelire….. és a fogdoktornő meg zseniális, nem fogatlanul megyek holnap Kapolcsra. :)

… és valószínű nem jöhetett volna létre ez az írás, ha nem hallottam volna többször egy barátom előadását a népdalokban szereplő jelképekről. „ Hát a keszeg, mit eszik, ha a bárkába teszik? Nem eszik az egyebet, petrezselyemgyökeret.”