Biobia

Kedves TERMÉSZETET Megismerni Vágyó!

Szeptember 12-én (szombaton) szívesen látlak a „Vadon ízei” természetjáráson, ha bejelentkezel telefonon. +3630 437-2340  Max. 12 fő, 1500 Ft/fő.

 A legutóbbi bóklászásunk gombászásba fulladt, amit lehet, hogy ez alkalommal se bánnánk. 🙂

Találkozás 9.30-kor a Biobia Házikónál ( a cserkúti templomtól a Jakab-hegyre induló kék háromszög turista jelzés mellett az erdőben). Az „Üdvözöljük Kővágószőlősön” táblánál tudsz parkolni, innen gyalog gyere párszáz métert és a színes házak után találod. Program: 3-4 km (3-4 óra) séta bakancsos terepen a Babás szerkövek érintésével és közben ismerkedés a Természettel, ehető adományaival és felhasználásukkal .

Ehető vadnövényekből és gombákból készülő étel-ital ötleteket, recepteket találsz itt.

Dolgozok is és pihenek is. Keresem a jó arányokat. Ökopszichodrámázok, aszalok, locsolok, csoporttal dagasztok…. anyukámmal danolok, unokákkal, barátnőkkel beszélgetek, buschcraftozok, vagy éppen a szeretett Balatonomon bringázok velük az öreg csepelen, és közben fiatalságom helyszíneit járom újra…. és amikor éppen nagyon motiválatlan kezdek lenni, megtervezem a következő nap örömeinek begyűjtési lehetőséget.

Mostanában segítő énemet leginkább ökopszichodráma rendezéssel elégítem ki, ebből hoztam egyet nektek is.

Abroncsban vagyok /Magdus ökopszichodrámája

Cél: „Szeretnék felszabadult lenni.”

Képekkel kezdünk dolgozni.

1.kép (második fotón) M az abroncsban

Először a kép közepe készül el. Magdus (M) –a nehéz kő, fekszik a fa súlyok alatt, a keze sem szabad, van fafeje és fakocka lábai, teljesen tehetetlen. Később kerül a képre a játék során, hogy kik-mik tartják szorosan az abroncsban, hogy mozdulni sem bír. A nagyon cirkalmas-lukas-hasadt fadarab a jelenlegi megoldatlannak látszó ügy szereplői, a lábai alatt/között a háztető-szerű hasáb és az egyik végén ovális lapos fadarab a tehetetlensége. A fekvő M baloldalán lévő csapott tetejű kocka és a fölötte lévő hasáb az anyukája.

2.kép (harmadik fotón) M felszabadultan

Középen egy szép mohás kő fekszik, feje a háromszöges fahasáb, lábai rendezett terpeszben, kezei, tenyerei kitárva és sugárzik – mindez hosszúkás fakockák segítségével. Leonardo rajzát juttatja eszembe…… és most, hogy jegyzetelek, éppen a balkézre süt a Nap az öreg tölgy lombján átbújva.
M az abroncsban – ezzel játszunk. Ráveszem a „birkózásra” nagy nehezen. Erőlködik, de nem megy. Segítségül hívom a 16 éves M-et és egy szerepcserével Ő van az abroncsban (egy korábbi játékából tudom, hogy 16 évesen hatalmas erő buzgott benne és semmi sem látszott megoldhatatlannak ). Rendesen megdolgoztattam. Most jó lett volna a csoport-tagok hatalmas ereje, de mi ketten drámázunk. Így is nagy csata volt. Végül a hosszas küzdelem eredményeként kiszabadította magát az abroncsból – amit én modelleztem, és rögtön kiterjesztette a két kezét, ahogy korábban a kettes képen kirakta….. és azonnal élet költözött az arcába, sugárzás.
Csodálatos élmény volt vele lenni ebben a felszabadító játékban. Ma nem szorítja tovább ez az abroncs, megpihenhet egy kicsit. Bízom benne, hogy egyre több abroncsszöget sikerül kipiszkálnia és egyszer csak jó lesz szorító – a testet görcsberántó, betegségeket szülő – abroncsok nélkül léteznie.
Nekem sok-sok éven át ment a piszkálgatás, aztán visszaverettem a szögecskéket a „kádárral”, mert azt tudtam mi van az abroncsokon belül, azt viszont nem, hogy mi vár, ha leesnek. ….. aztán egyszer csak a Sztrók nevű rendezőasszisztens kigurította a hordót a Napra és kint hagyta. A deszkák összeszáradtak, az abroncsok lepotyogtak….. kádár legyen a talpán, aki ebből még egyszer hordót csinál… Nem is akadt egy se…..
Közben kiderült, hogy a szétesett deszkák és abroncsok is jók valamire, így még könnyebben is variálhatók. Lehet próbálgatni, egyik deszkát a másik mellé tenni, aztán még sem azt, hanem egy harmadikkal kicserélni….. az abroncsokat különböző nagyságúra darabolni, a rozsdás részeket elvinni a MÉH-be, a jókat hajlítgatni, a dongákat is lehet rövidebbre, hosszabbra hagyni, faragni, festeni….

…. még mindig nem tudom mi lesz belőle, szépen formálódik. 😀 Hordó az biztos nem.😀

2020. június 14.

Jó, hogy megint találtam valamit, amiben használhatom a kreativitásom és segíthetek. Van, aki a hatalmas dühével érkezik, és miután széttör egy ágas-bogas fagyöngy csonkot, megnyugodva mesél. Van, aki csak tanácsot szeretne, de azt a hegyet megmászva a csúcson, van aki, a gyász nehéz batyujából rakosgatja le a köveket az erdő nyugalmában…….
T. Csilla keresi a nőiségét
Szeretne egyszer eljutni az állandóan aggyal kontroláltból az érzelmeit szabadon engedő, kifejezni tudó nőhöz. Minden hajnalban hőhullámmal ébred, magas a vérnyomása, nem akar gyógyszerszedő lenni. Az elmúlt tíz évben nehéz élethelyzetekben vett már részt terápiában, egyéniben és csoportos pszichodrámán is.
Nagyon okos, pontosan tudja mit akar. Pszichodrámát, de csak négyszemközt, ami legyen felszabadító, mert két elolvasott könyv alapján hetek óta agyal. Először csak beszélni akar, el is kezdi mesélni a megfejtéseket, amire jutott. Tudja, hogy az ő elakadása a benne élő kislányhoz köthető, akit senki nem véd meg a családban a hazug helyzetben, amibe belekényszerítik. Úgy kezd el mesélni, mint aki igazából az egész darabot kitalálta ( és ha hagyom, végig is fogja rendezni és nem lesznek érzelmek, csak agy, ebben a mi együtt töltött időnkben is. )
….szerencsére sok jó pszichodrámás sajátélményem van két zseniális tanítómesteremtől, Andrástól és Maxtől. Rengeteg műhelyen vettem részt, ami „train the trainers” típusú volt és módszertanosként (tanításmódszertannal foglalkoztam annak idején) rendkívül élveztem a „hogyan” kivesézését…. szóval beugrott, hogy egyszer csak meg kell ragadnom egy jó pillanatot, amiben akcióba lendülhetünk…

Megkértem, hogy rakjon ki egy képet a kislány Csilláról és családjáról. Megkérdeztem, hogy a mellettünk lévő rongyokból a szürkét vagy a pirosat választja alapnak. „- A pirosat azt biztos nem!” – jött azonnal a válasz és belendült, igazgatta a virágos szürke rongyot és el kezdte keresgélni a szereplőket és piszok gyorsan megszületett a kép: Ő a kép egyik sarkában a FAKOCKA –gyönyörű természetes farajzolattal felfele, a lefordított oldalán egy szép bíbor festékcsíkkal. Anyukája a kép másik sarkában –szintén egyedül, a nehéz vöröshomokKŐ henger. A kép majdnem felét uraló csillogó FÉMTÁLCA az apa szeretője, a kopott fehér MERŐKANÁL az apa anyukája- a nagymama, a fém EVŐKANÁL Csilla nővére, és az öblös FAKANÁL az apa….
Nagyon nagyra tartom a szociometriát, jó, hogy Moreno feltalálta nekünk. Sokszor használom különféle helyzetekben –emberekből is, tárgyakból is, rajzban is…. jó kirakni egy kapcsolatrendszert. Ez a vizualizálás új nézőpontokat kínál a játékosnak/résztvevőnek/kliensnek , és a vezetőt –engem pedig segít a tájékozódásban, megismerésben.
Minden szereplő (TÁRGY) „szájába” adtunk egy mondatot, amit Csilla fogalmazott meg. Egyenként, majd gyors egymásutánban mondtam ki a szereplők mondatait többször, miközben Csilla annyira belekerült a sztoriba, hogy csak bámulta a képet és előkerült az első zsebkendő. Kimondta a benne megjelent gondolatokat az univerzumnak, majd visszatért a bámuláshoz, a szeme a tálcás kompánián járt, ezért csináltam egy interjút az apa szeretőjével…. további érzelmek, zsebkendő, és megnyugvás, visszatért a kép szemléléséhez. Itt nem feszít harag. Megkértem, hogy válassza ki azt a szereplőt, amelyikkel leginkább kapcsolatban van itt és most és a legnehezebb. Az anyukáját választotta, a Követ.
Ezen a szálon mentünk tovább és a 2.kép az „Apától kapott pörgős csuda-ruha” című lett 12 éves korából –anyukája dühkitörésével és a nem neki szóló harag rápakolásával. Itt anyukája még mindig kőszikla, Ő a fa-háromszög alapú test. Erről eszembe jutott „A hiányzó rész”-Shel Silverstein grafikája (The Missing Piece)…… Megcsináltuk a mai képet az anyukájával. (3.kép) Az anyukájával és Csilla egyik gyerekével az anyuka konyhájában vannak. Csilla piros alapon a félkör alaprajzú fahasáb a kis kék dísszel, a gyereke mellette, az asztal a tölgylevél, szemben kockás konyharuhán a fa-téglatest az anyukája. Beszélgetnek, szerepcserékkel mentünk előre…. lassan…. Csillának lassan, Ő pörgős és gyorsan szeretne megoldásokat. Nem születik meg a szájából az a mondat, ami fordulatot jelentene a beszélgetésben. Nincsenek a készletében olyan „én-üzenetek”, amire az anyukája valami mást, valami újat tudna válaszolni……. és akkor behoztam Kis Jolánt –aki megérintette a vállát és ajánlott egy mondatot válaszul Csilla anyukájának, aztán Nagy Pista is megérintette a vállát egy újabb tanáccsal, de erre már nem volt szükség, mert azonnal Jolán verzióját választotta….. és újra jöttek a könnyek és a beszélgetés anyukájával, ami elvezetett a megkönnyebbüléshez.
Megkértem, hogy járja körbe a képeket és mondjon egy monológot. Én dupláztam (ezt elég jól tudok 😀), és amikor lehajolt megérinteni a kis háromszöget, akkor én felerősítve a mozdulatát jól megsimogattam a háromszögecskét…. könnyek és kívánság: „Szeretném megölelni”. Megölelte a kislány-Csillát (én voltam a segédénje), megszeretgette… könnyek, utolsó fújások és megálltunk.
Leültünk és elmeséltem egy idepasszoló részletet a saját kiskamaszságomból, és a gyerekeimmel megélt történésekből és adtam egy falat visszajelzést a 12 éves kislány szerepemből.
Csilla nagy ölelésekkel búcsúzott és elment. Nagy öröm van bennem. ❤️❤️❤️ Nekem is nagyon nehéz volt felnövesztenem az éretlenül, korán felnőttnek kezelt kislányt. …. Ahogy távolodott a „tulipános házikótól” még visszakiabálta: „Ha leírod, a Kis Jolán feltétlen legyen benne, az volt a fordulópont, az az érintés a vállamon. Az érintés.” ❤️

A második kép segít megfejteni. 😀:)
Minden nap nyomába eredek a gombáknak és minden nap találok valamit.... és imádkozom a még több esőért és melegért, hogy végre ne csak egy- két galambgombával, egyetlen párduc galóca (végre!-nem bírtam lefotózni) bébivel, és egy leendő bűzbomba bébivel találkozzak, hanem vargányáék is kezdjék kitornászni magukat. A galambgombák rendesen megdolgoztak a növekedésért, van amelyikük mohát, van amelyikük avart egyensúlyozott a kalapján..... és, ha sok a párduc, jön vargánya koma is. Párducok elő! 😀