9 hónapja számoltam fel egy 9 hónapig tartó társkapcsolatot. Voltak nehéz pillanatok a gyászban, de visszacsúszós gondolatok egyszer sem. Mindig akkor számolok fel valamit, amikor biztosan tudom, hogy a továbbiakban semmi energiát nem tudok mozgósítani a folytatásra, 26 év házasság után válás, azóta figyelés….. volt, hogy engem halásztak ki, és volt, hogy én halásztam- egyik féloldalúság sem működött…. volt, hogy meg akartam menteni, de neki nem erre volt szüksége…. volt, hogy engem számoltak fel, vagy rájöttem, hogy átvágtak és ezért lettem felszámoló….. és voltak benne jó pillanatok- még filmbe illő romantikusak is, szerelmek, egyszer egy nagy egymásratalálós is az elmúlt 16 évben –de akkor éppen más családi életfeladatom volt, és őt sem engedte el az anyukája, és még életmentő-féle is….. Ez a mérleg kb.
A nyár nagy kérdése, hogyan lesz társam? Először lett a barátnőm barátnőjének, aztán a barátnőmnek- mindketten óriási energiát fektettek az internetes társkeresésbe. Nem egyszerűen társat akartak, azt is tudták milyet, és egyenlőre az látszik, sikerült…. és van a családomban olyan, aki vagy 15 éve találta a párját a neten, és működik.
Én mégsem hiszek ebben. Legalábbis képtelenségnek látom, hogy a gép elé üljek társat keresni és mindig várjam a válaszokat, a telefonomat csak telefonálásra használom…. én a „valóvilágban” élek, figyelem a buszon a történéseket és nem nyomkodok.
Délelőtt a legkisebb unokámmal sétáltunk, és megnéztük a halacskákat a „Szivárványban”, és csúzdáztunk,és madártollal simogattuk egymást, és teniszezőket figyeltünk, és kacagtunk az egyik emeletes ház aljában a visszhangon, és bontogattuk a törökmogyorót, és jófej régi kedves barát-fiatalemberrel találkoztunk, és lépcsőkön ugrándoztunk…. és még ebédet is kaptam a lányomtól.
Felültem a buszra egy mosolygós kamaszlány mellé, akivel figyeltük a kecskedarazsat…. első pillanattól kezdve izgultam érte, nehogy valaki lecsapja…. mindig kereste a kivezető utat, mindig felfele az ablaktáblán, sokszor majdnem súrolva az előttem ülő hölgyek frizuráját…. egy férfi megbeszélte a feleségével, hogy ott a darázs a fejénél, de ő sem kezdett hadonászni…. egyre jobban szurkoltam a darázsnak, de az üvegtáblákat elválasztó keretek mindig lecsúsztatták…. végre egy megálló, de darazsunk továbbra is a keresésnél tart….. végre itt a következő megálló, itt egy kicsit tovább áll a busz, de darazsunk nem észleli a lehetőséget….. keres, keres, már majdnem eléri a nyitott ablakot, de lecsúszik középre…. végre megint megáll a busz…. Indulj el! Nem mer. Egyszer csak, mint akit puskából lőttek ki, előre száll, szerencsére sok a felszálló…. és mielőtt becsukódik az ajtó, hopsszzzz kint van a középső ablakon.
Engem szombat este kilőttek a puskából… Semmi más nem történt, csak úgy szólt hozzám egy ismeretlen férfi, mint amilyen hangot, kapcsolódást szeretnék egy férfitól….. aztán miközben zenélt eszembe jutott egyik pótlányom karácsonyi ajándéka, egy idézet, ami színesen ott virít a polcomon: „Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng a lélek. Zeng a lélek, zeng a szó, zeng a szerelem ajtó.”
Aktív, hagyományos párkeresésbe kezdek, egyenlőre nem tudom, hogyan kell hatvannégy évesen, de mindenesetre fontam egy stabil, új békaszéket…. nekem a darazsak mindig jó változást hoznak. ????