Végre eljutottam a dühömből oda, hogy éhes vagyok…. gyors ebédet kéne csinálni fél kettőkor….. persze, hogy nem gondoskodtam magamról….. A dühöm pedig abból adódott, hogy bementem a szobába, és a redőny résein kinézve valami dulakodást láttam-gondoltam az utcán…. Egy nagy darab férfi, egy kisebb és egy nő….. El kezdtem félni, mert az éjszaka nagyon furcsa hangok jöttek a szomszédból, és az elmém azonnal azt gyártotta, hogy annak a folytatása….. Mivel nem hagyták abba, és féltem, hogy előbb utóbb bejönnek a Házba és itt folytatódik….. és tudom, hogy nem szabad belekeveredni….. kivittem a szemetet…. és akkor azt láttam, hogy egy nő és két férfi dolgozó éppen levágja az ablak előtti sövényt…. Itt következett a 3 az 1-ben: megkönnyebbülés, hogy nem folytatódik az éjszakai sztori, majd jött, hogy milyen bolond is vagyok, milyen előfeltevések születnek azonnal bennem (már éjszaka előjött egy kamaszkori élmény a nő-csapat előli menekülésünkről barátnőmmel, és az előítéletek kuszasága több mint egy hete itt motoszkál bennem, és gyűröm le, mert én nem lehetek előítéletes) a szomszédban lakó turistákról, …..tehát először magamra lettem dühös….. és csak utána észleltem, még egyszer kimentem az utcára, hogy micsoda? Augusztusban csonkra vágják a sövényt?..... Brutál dühös lettem, lefényképeztem és posztot írtam róla….. a gombaszárítmányokkal foglalkoztam, hogy lenyugtassam magam, de azzal is csak a dühöm fokozódott, hogy milyen pocsékok az új szárítók (tönkre ment a húsz éves kapcsolója), mindent átraktam más szárítókra a napra (csak éjjel mikor nekiálltam, nem sütött a Nap)…. mire elkészültem vele, bebárányfelhősödött…. a K. életbe, megint jön ez a szemerkélős árnyas délután, nem lehet benne szárítani…… a füge is bepunnyadt a napaszalóban, el kell mosni a tálcákat…. egyre fáradtabb vagyok…. ja, nem ebédeltem, nem ittam…. Jó, eszek gombás tésztát…. jó lesz, amit a gyerekeknek vettem, én nem szoktam tésztát enni….. Mi van ezzel a tésztával, hogy nem lehet megfőzni? Régen az volt a baja, hogy szétfőtt, mert nem volt elég tojás benne…. Most mitől ilyen kemény megfőzve is?.... melegítem a tegnap szedett és lepirított szuper gombámat…. és közben kitalálom, végre jön a kreativitás, - akkor nem leszek elveszve tovább- hogy túrót is teszek és csusza lesz, jaj de jó lesz…. A túró elveszik a tésztán, mintha nem is tettem volna rá…. Itt tart a bolti túró?...... Vissza a dühöngéshez, jó akkor teszek még túrót meg tejfölt a tányéromban rá, hogy legalább túrósnak látsszon…. na és ekkor kimegyek a kertbe, hogy megegyem….. és akkor észreveszem a Méhbalzsam színét😀….. megszórom a szirmokkal a tésztát és-- beszaladok a fényképezőért,hátha felteszem a receptet, jó fényt keresek, megvan - el kezdem enni…. és finom….. és jönnek a szép történetek közben az elmémben sorban….. elsőre, hogy mekkora élmény volt mikor az asztalosaim megajándékoztak ezzel a szép növénnyel, a jóságukkal, a biobiás vágódeszkákkal, hogy azóta is mindig számíthatok rájuk, ha csak egy képet kell feltenni a falra, akkor is  ….. aztán jön, hogy milyen jó, hogy tegnap ilyen szerencsés voltam a gombászásban, hogy májgombát is találtam …. meg sok molyhos tinórut, este a gyűjtőm meg hozott egy csomó vargányát…. és milyen jó volt tegnap egyedül az erdőben  ….. és ott nem féltem a vaddisznók közt, az az én terepem…. milyen jó azoknak, akik ott élhetnek, ahol szocializálódtak, például a gyerekeim…. Vajon tudják, hogy ez mekkora érték? Megőrzik ezt az értéket, vagy elmennek, mert itt egyre nehezebb?.... igen, most végre sírok és ezzel kint lesz….. igen ez a legnagyobb félelmem ….. én csak egy szőlőhegyről jöttem egy kisvárosba és mennyi-mennyi változást kell megszokni…. és nem csak a saját veszteségemtől félek- a távnagymamaságtól, hanem az unokáimat is nagyon féltem egy nem megtanult másik világtól.
Ilyen a hullámzás, már többször írtam róla….. aki benne van, annak azért, hogy lássa, hogy nincs egyedül, aki pedig nem ilyen depisen dauerolt, az értse a göndör-családtagjait. Van, amikor hónapokig jó, és modjuk egy hónapig is nagyon gödör….. van, amikor naponta váltakozik, van, amikor percenként, vagy meghatározhatatlanul rövid időintervallumokként….. Nekem mindig a születésnapom környéke a legnehezebb…. Napok óta tudatosan pihentetem magam a sok bevállalás teljesítése közt, harcolva a kimerüléssel, hogy idén ne vegyen le a lábamról.
Pozitív gomb visszanyomva. 😀