Először megreggeliztem. Házi vajas kenyeret ettem kakukktormával, kányazsomborral, zsázsával, meg fermentált gyökérzöldségekkel (ez el nem maradhat ????), megittam a csupasz cikóriakávémat. Még tegnap este csináltam egy listát, hogy mit kéne ma intézni…. rá is mozdultam, hogy mosással kezdjek…. amikor is megláttam a kacsintó Mikulásos ajándéktáskát az asztalon tele gazzal….. Húúúú, ha ezzel nem kezdek most valamit, akkor csak komposzt lesz belőle. Magasabbra állítottam a kályhát, odahúztam a sváb nagymamától örökölt karosszéket, körbe raktam magam a földön régi családi kisvájlingokkal és jöhetett a gazválogatás….. Egyik edénybe ment, amit frissen fogok megenni, külön edénybe a csalán, egy másikba a komló, megint másikakba a galaj, meg a zamatos turbolya….. és közben jöttek a gondolatok…. Tegnap az ŐsDrávánál voltunk túrázni, paradicsomi helyen a Természetben és nagyon szegénynek látszó faluban.
Megmostam a frissen ehetőket és betettem a dobozba a már korábban gyűjtögetett zsázsa mellé….. és ekkor a látvány annyira elragadott, hogy hoztam a fényképezőgépet, mert tudtam, hogy ebből nem listás feladatok lesznek, hanem írás…. és szeretek az irományaim mellé képes illusztrációt tenni. Tizenhat kattintás, fél óra biztos, mire kiválasztottam belőle azt, ami mehet nyilvánosságra…. na és végre írok. ????
Azzal a címmel kezdtem, hogy „Gazdag Reggeli”, aztán átírtam „Gazdagságra”…. és most észrevettem, hogy a gazdagság szó úgy kezdődik, hogy gaz…… és jött az ötlet, hogy akkor valahogy mások figyelmét is felhívjam erre, és beletettem egy per jelet. ????
Régi témám, hogy mi is a gazdagság? Nagyon kiélesedett bennem a téma a múlt heti lakógyűlés óta, amikor is az egyik lakótárs „lecigányputrizta” az udvart. A belváros közepén nem élhetünk ilyen udvarban….. Kinézek a konyhaablakon és mintha egy erdőszélen lennék, a természetes gyepben nyílnak az ibolyák, százszorszépek, pitypangok, az almafák virágozni készülnek, remélem még tudnak várni egy kicsit, mert nagyon hideg van. A magaságyásban világítanak a salátalevelek, ahogy átsüti őket a Nap, az árvácskák sokszínűsége maga a pompa, a gyöngyikék kékje is elragad az otromba ruhaszárító alatt…. ami majd nyáron eltűnik a felfuttatott uborkák alatt…… és igen a kert végében a rendkívül ronda építési törmelék halmazt megszüntettem és a mentákat, citromfűveket, oregánókat elválasztottam az abból nyert kövekkel, téglákkal, hogy ne nyírja le a fűnyíró….. igen a komposztot is látom a kézzel készült ágfonattal – már három lakó használja….
…. és totál lefagytam, ahogy kimondta, hogy „terrorizálok”. Utólag mindig tudom, mit kellene mondani, de ezek a „nagyemberek” engem mindig legyőznek, és az pocsék ott a sárban lent…. Nincs kéz, ami felsegítene….. keresem a lakótársak arcán, hátha felfedezem az együttérzést, de csak az egyiken látok egy „bocs” pillantást, azzal csak ott lehet maradni összetaposva…..Majd most jön a kerttervező, hogy hol legyen pázsit, hogy milyen tucat-szép-kerítésfalak, kavicsszórások, térburkolt járdák legyenek az udvarban és majd az én véleményemet is figyelembe veszi…. és akkor majd nekik is lesz kedvük lejönni a rendes körülmények közé.
Tegnap azon gondolkodtam a túrán, hogy az Ormánságban élők közül hányan tudják, hogy micsoda gazdagságban élnek? Hányan esznek bármit is abból, amit én tegnap gyűjtöttem? Hova veszett ez a tudás?
Most akkor én gazdag vagyok? Tehetős nem, de gazdag igen. Azok közé tartozom, akik még vagy már újra ennek az egyetemes-átörökített tudásnak a birtokosai.