Próbamunka

(2018. október 14.-én)

Jól sikerült és beindította a kreatív gondolatokat. Megint valami jó megélés, ami segít feltörni a megrekedésem (regresszióm)

probamunka

Rengeteg mindent tettem a héten is, hogy tovább lendüljek. Elhatároztam, hogy régi új szobámban -ahova a családtagok segítségével már vagy három hete beköltöztem - elkezdem felszámolni az irdatlan káoszt, port, sivárságot. Kimostam a gyerekjátékokat, plüss állatkákat, átzuhanyoztattam a tároló fonott bútorokat, kosarakat, szakajtókat és megszárogattam őket a napon. Rendszereztem a játékokat, feltöröltem a padlót, kimostam a díszpárna huzatokat és így azok is felfrissültek, kialakítottam a játszós sarkot, így legalább az unokáim már jöhetnek, nemcsak náluk, hanem nálunk is tudok vigyázni rájuk.

Végre Felhívtam Ildikót - a pszichiáter barátot, aki felajánlotta, hogy házhoz jön, tudja, hogy a jogosítványomat le kellett adni és a közlekedés megbonyolódott.... és házhoz jött és átbeszéltük a zárójelentésem, mi mit jelent, minek mi a következménye és egy csomó kérdésre választ kaptam. Jó tanácsokat adott, javasolta, hogy forduljak gyógytornászhoz, tanuljam meg a szemtornát, hogy a perifériális látásom javuljon, hozzam ki a bal kezemből és lábamból a még fenntmaradt érzéketlenségeket, feszüléseket. Találtam magamnak választ az orrom feszülésére, a férenyelésekre és még sok mindenre..... és azt mondta nem vagyok depressziós, "csak" "regressziós". Ez alatt az egy óra alatt, annyi, de annyi mindent megtudtam magamról, amivel tovább lehet haladni.... és mindezt humorosan, "parasztlányosan", ahogy két elsőgenerációs értelmiségi tud egymással beszélgetni, fél szavakból értettem az egészet.
Elujságoltam távoli kedvesemnek a sok új tudást, és azt is, hogy a visszalévő életem nem orvosi rendelőkben soromra várva fogom eltölteni és olyan jó volt megerősítést kapni tőle, hogy szerinte is ez a jó út.

Volt pszichodrámás társaim hívtak baráti találkozóra, jó vacsorára és több órás, a másnapba nyúló beszélgetés lett belőle... Húúúúú de jó volt ez is, mégha hulla voltam is egész nap. Annyira jó volt, hogy van olyan társaságom is, ahol egy korty alkohol sem kell senkibe, hogy jól érezzük magunkat és nem sztorizunk beszélgetés címén, hanem beszélgetünk magunkról, a velünk történő dolgokról.

Annyira átmozgattak ezek a történések, hogy le tudtam vázlatosan írni a sztrókomhoz vezető utam a naplómba. Majd erről egy külön kis cikkelyt olvashattok a későbbiekben.

Bővebben: Próbamunka

Gyógyító Természet

(2018. október 7.-én)

 

Két hónapppal a sztrók után. Mindenben elfáradok, még egy jó beszélgetésben is. Amit legjobban tudok csinálni, az a séta a természetben és az aszalt gyümölcs készítés, ami jelenleg körte, birskörte, alma és füge aprítgatást jelent.Még jó, hogy van egy pici elektromos aszalóm, mert a napon aszalás már nem megy. Jó ez a tevékenység, mert van valami,amiben hasznosnak érezhetem magam.
A séta pedig azért nagyon jó, mert ad reményt, hogy a természetben tudok majd dolgozni, mondjuk ehető vadnövény-tanulós sétákat vezetni, vagy másokat elkísérni és gyógyulásukban segíteni. Egyik sem igényel bonyolult szellemi tevékenységet - ami most nekem nem megy, és csak bízni tudok benne, hogy egyszer majd az agyműködésem hasonlítani fog a régihez.
Sétálok, sétálok és közben feljebb és feljebb jutok a Jakab-hegy oldalában. Fontos célt tűztem ki, hogy jussak el a kedvenc sziklámhoz, ami a Babás szerkövek magasságában fekszik. Többször neki indultam és volt, hogy csak a Mézeskalács házikóig jutottam, és volt, hogy elkanyarodtam a földúton Szőlős fele és szépen haza sétáltam minden rossz érzés nélkül. Nem úgy tekintettem rá, hogy de kár, hogy nem tudtam felmenni, hanem úgy, hogy de jó, hogy már ekkorát tudok sétálni..... és aztán egy szép napsütéses napon felhívtam egy kedves barátomat, akivel jókat tudunk együtt sétálni, hogy van-e kedve feljönni velem az általa Töpörtyűnek nevezett sziklához, és volt kedve.

Kátai László fényképei


Jót beszélgettünk felfele, vagy inkább hallgattam, amit mesél a heti élményeiből. Sokszor megálltunk, vagy le is ültünk pihenni, őt az érszűkülete lassítja, engem pedig az oxigénhiány..... és egyszercsak felértünk a mindenféle színű zuzmóval tarkított sziklafal tetejére, és elénk tárult az őszi verőfényben a gyönyörű táj, a hegy keleti erdején pedig fényfestés a természettől ajándékba csak nekünk. Elcsipegettük Laci finom szőlejét, megcsodáltuk a sziklák közt a semmiből kinőtt szép kis virágot, megbeszéltük, hogy mennyire szeretjük ezt a helyet és tovább hívogattak bennünket a "liliputi" tölgyek a rajtuk burjánzó, már bogyóikat növesztgető karácsonyi dekorációnak való fagyöngyökkel.
.... és persze ekkor megláttam a kedvenc sziklámat. Úgy lenne teljes a kirándulás, ha felmennék a tetejére, mert ott lehet megélni, hogy körbe vesz a Természet, a civilizációból semmi nem látszik, igazi összecsendülés a Mindenséggel. A gondolatot tett követte és már ott is álltam a kocka-forma "kavics" tövében és nem tudtam neki indulni. Nem volt merszem. Nem tudtam, hogy tudok-e ennyi erőt kipréselni magamból, tudok-e figyelni közben, hogy hány ponton kapaszkodok, hogy hova teszem a lábam, működik-e az egyensúlyom? Annyiszor megmásztam és ezek soha nem voltak kérdések, mert ott volt a bizonyosság, az önbizalom hozzá....... és hány, de hány embert vettem rá, hogy győzze le a félelmeit és mássza meg, mert ha sikerül, akkor ezt az élményt más nagy erőfeszítést kívánó helyzetben is elő tudja húzni és segíteni fogja a probléma megoldásban, és vigyáztam őket és felmásztak.
Álltam és még mindig álltam, és egyszercsak azt mondtam magamnak, meg tudod csinálni Bia. Nagyon nehéz volt feltornáznom magam, de egyszer sem éreztem közben kockázatot.Csak ültem a nagy fáradtsággal a szikla tetején. Aztán kezdett lenni oxigén, eszembe jutott, hogy az ivás is segíthet. Jót ittam és közben már jött az élmény, hogy de jó is itt, és egyszercsak megérkezett, hogy fel tudok állni. Nem erőltettem semmit, óvatosan, lassan felálltam, megvolt az egyensúlyom. Igen, én a parányi kis része ennek a nagy egésznek itt vagyok, átélhetem a nagy összetartozás csodáját... és közben meg Laci azon dolgozott a fényképezőgépével, hogy megörökítse ezt a mi nagy találkozásunkat.
Aztán az elégedett fotós is felmászott, aki sok-sok nagy sziklának kerekedett a tetejére fiatalon és ő is örült, hogy magas kora ellenére még itt üldögélhet.... és ott üldögéltünk és üldögéltünk.


Tudom, hogy egyre több és több erőm lesz. Nem siettetem.

"Elmentek a rutinok"

(2018. szeptember 28.-án)

 

Elhatároztam, hogy a biobia honlapon elindítok egy "sztrók-on-túl" blogot. Ez jó lesz arra, hogy újra megtanuljak gondolatokat összefűzni és kiírjam magamból, aminek éppen szükségét érzem és közben más sztrókosoknak, vagy családtagjaiknak, barátaiknak is segíthetek megérteni példámon keresztül azt a változást, ami bennünk történik..... most nem az elején kezdem, hogy lett a sztrókom, vagy mi történt pontosan, mert egyenlőre csak keveset tudok írni, mert nagyon elfáraszt.Majd később ezekről is hallhattok.

Szeretném megérteni mitől vagyok állandóan hulla fáradt és ma is egy nagyot haladtam előre ebben a megértésben. Önismeret az új "önömmel".

Az agyamnak az a része sérült, ami a komplex gondolkodás praktikus oldalát vezérli. O.K. Mit jelent ez a gyakorlatban? Néhány hét alatt rájöttem, hogy például azt, hogy nehezen tudok írni, mert az egyik gondolat után nem jön a másik a megfelelő időben, csak késve. ... aztán nem tudok ügyet intézni, mert olyan lassan tudok a naptárban keresgélni,vagy dönteni, vagy.... a zöldségleves, ami eddig fél óra alatt készült el, most két óra is kellhet hozzá és minden feladattal, amit egy konkrét időre kell elvégezni jön a feszkó és úgy elfáradok, mint a kutya.
Beláttam, hogy így nem lehet dolgozni. Pihenésre vagyok ítélve.Lassan túl vagyok a megrendeléseken, amit sok segítséggel sikerült sikeresen lebonyolítani. Nem maradt el a Köztéren a büfé, a közgázon se, a norvégok gazvacsorája sem és az ötödikesek osztálykirándulása sem..... Ezután sok helyen a "tanítványok" keze nyomán leszek ott. Pihenőre tértem. Fél év után majd meglátom, hol és mivel tudom folytatni, ami a munkát illeti. Szerencsére menni jól tudok, fő terápiám a természetjárás lesz.

Na végre, hulla fáradtan itt vagyok annál a témánál, amiről ma írni szeretnék, hogy mit is értettem meg ma az új működésemből. Ha címet akarnék neki adni, ez lehetne: "Elmentek a rutinok"
Sokszor választom a lavórban mosdást a fürdés, zuhanyozás helyett. Megtanultam kis gyerekként. Védeni lehet vele a bőröm, idő-, energia-, víz- takarékos.
Beteszem a mosdókagylóba a lavórt, kinyitom a meleg víz csapot, amíg melegszik a víz, megmosom az arcom, aztán szoktam a nyakam, hónom alja, cicim alja, aztán leteszem a lavórt a földre, fölé guggolok és jöhet a punci, az alfelem.
Ma megmostam az arcom, letettem a lavórt,fölé guggolok. Na ez így nem jó, mert még nem ez jön a sorrendben, feszkó indul. Akkor így a guggolásban mosom meg a hónom alját plusz energia befektetéssel. Jó, de azt meg is kéne törölni, de azt így guggolásban nem igazán lehet, mert bele fog lógni a törölköző a vízbe. Nem állok föl,majd a végén, mosom az alfelem, közben csöpög a víz a felsőtestemről mindenhova.Még a végén fel is moshatok... Növekedik a feszkó. Ennyiből le is zuhanyozhattam volna.Megtörölközök, feltörlök, kicammogok a fürdőszobából.
Iszonyat elfáradtam és ez így van mindennel. Minden rutin műveletben több időre és energiára van szükség.... na és persze a lábmosás, a vége elmaradt. Mondhatjuk... és mi van akkor, egy lábmosás kimarad, nem a világ vége. Így van. Ebben például nincs veszélyes, de a tegnap esti tojásrántotta ügy ön és közveszélyes.
Az unokám kérésére tojásrántottát készítettem. A régi rutinban lezártam a gázt, amikor kész és úgy vettem le a serpenyőt. Most levettem a serpenyőt és kijöttem a konyhából, becsuktam az ajtót és kijöttem az étkezőbe, letettem az asztalra és elindultam tányért keresni a másik konyhába.Visszajöttem, mert kapásból nem találtam meg az alkalmas tányért. Az ebédlőasztalnál állva észre vettem, hogy ég a gáz a konyhában. Még jó, hogy üveges a konyhaajtó.
Olyan, mintha demens lennék.

A mai nap léket vert a depiben.

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 9.-én)

A félelmeim, hogy tudok-e dolgozni, csitulnak. Volt egy 30 fős csoportunk ebédre és megcsináltuk, nem is akárhogy. Jó volt a sok elismerést hallgatni a búcsúzó vendégektől..... Biztos nem volt ma rózsás velem együtt dolgozni, de nem futottak el a "munkatársak" és ők is örültek a sikernek. Egyszer háromnegyed 11-kor azt hittem, hogy háromnegyed 12 van és egy pillanat alatt összeomlottam.... jaj mi lesz, ez sincs kész, meg az sincs.... de a lányom egy pillanat alatt jó fajta humorral rendezte a sorokat.
Olyan jól esett a rendelkezésre álló szezonális alapanyagokból kreatívan alkotni. Mik születtek ? aszalt paradicsomos- mézes-citromos-kecskejoghurtos cukkini saláta, vadkörtés vaddisznósült, podagrafüves padlizsánkrém, porcsinos-bulguros-bazsalikomos-lilahagymás paradicsomsaláta, lecsós-paradicsomos- cukkini főzelék, lósóskás-mángoldos-füstölt sajtos rakott puliszka.... meg persze a jól bevált régebben kitalált dolgok is.
Nagyon elfáradtam, de rápihentem, reggel jön Csilla maszírozni és holnapra is sok pihenést tervezek. nem lesz baj smiley4.1 szerintem elindultam az új üzemmód tanulásában smiley4.1 Lassan jönnek a gondolatok az írásban - ez zavar, de bele lehet jönni. smiley4.1

 

Szeretet hullám a facebookon!

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 5.-én)

 

Köszönöm mindenkinek azt a szeretetet, amivel körbe öleltetek. A sok szívecskét, hozzászólást, telefonbeszélgetést, találkozást az utcán..... Sokkal jobban vagyok ma, még egyszer nem tört rám a kétség. smiley4.1.....és hulla fáradt vagyok, úgyhogy a ma estét nem veletek töltöm. smiley4.1 hanem alvással, amit menten el is fogok kezdeni. Tanulom mi a jó nekem, mondtam néhány nemet is ma.... és végre ismét spontánul töltöttem a fél napot és nagyon jól esett, hogy van időm spontánul dönteni, hol szállok le a buszról, melyik turistaúton sétálok fel Cserkútra, hány berkenyéért és vadkörtéért hajolok le közben és egy cseppet nem aggódtam közben, hogy el tudom-e tartani majd magam évek múlva...... Nehéz a találkozás a kétséggel, de már sokat szelidűlt, vagy legalábbis a szeretethullám kicsit odébb lökte.

 

 

Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt.

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 4.-én)

Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt. 

Napok óta készülök rá, hogy írok valamit, mi is van velem, de nehezen áll össze a mondandóm.
Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt.
Tanakodott kicsit a Jó Isten, de aztán úgy döntött, dóga van még ennek itt. smiley4.1 Csak kiizzadtam ezt a mosolygóst. smiley4.1 Például nagyon nehéz, hogy nehezen tudok mosolygóst írni, mert nem jön. Nem jön az a határtalan életöröm, ami az utóbbi években a sok probléma ellenére itt volt, mint ahogy a tettvágy is...... ami feszt akar viszont jönni, az a kétségbeesés, mi lesz, hogy lesz? Nincsenek megnyugtató válaszok. Egyszer már felszámoltam a depresszióm rengeteg munkával, és az elmúlt években akármilyen krízisgyanús helyzet volt, mindig jöttek a kreatív megoldások, a pici apró lépések, amikkel közelebb vittem magam a jobbhoz...... Szóval ebben az itt levésben ez a depi a legnehezebb nekem. Ül mellettem az unokám az autóban és megkérdezi, mama rosszul vagy? Nem, csak elmásztak a gondolataim valami nagyon rosszba..... Szerencsés vagyok. Tudok járni, beszélni, működik a memória, újat tanulni is tudok.... és megtanulok majd valami kevésbé veszélyes üzemmódot is talán. Mindenesetre a tank lefulladt, a hernyótalpak elkapartak a mocsárban. Valaki mentsen meg! ..... ma már megfogtam a copfom és elkezdtem kihúzni magam. A rángatásra nem megy, szelídebb mozdulatok kellenek. Valószínű olyan szelídek, mint ahogy rám esett a balkezem ott, akkor..... aztán egyszercsak magától tudta mi a dolga és újra fogott, és mutatott, és behajlott, és tartott......... (Vigyázzatok magatokra! Ne hozzátok magatokra a bajt!:) )