Nóri unokánk öt éves lett a héten és ma őt ünnepeltük. Mit süssünk? Nem szereti az édes süteményeket. Egyszer ízlett neki egy medvehagymás ropogós sós.... hát akkor legyen! Persze nincs medvehagyma szezon, de szerencsére eltettük a környezetbarát módon szedett, szárított levelek morzsalékát dunsztos üvegben és most elővehettük a havas-fagyos téli vasárnapon. Jó volt a tésztagyúrás (10 dkg házi vaj, 10 dkg házi túró, 30 dkg liszt, 3 kanál szárított medvehagyma, só, és annyi házi tejföl, hogy jól gyúrható legyen), szeretem a mozdulatok sorát. Közben ahogy a medvehagymát szórtam bele, eszembe jutott, hogy Laci bácsival szedtük. Ő fényképezte a kontyvirág bimbókat, én meg szedegettem a leveleket (persze a kontyvirágét véletlenül sem
..... aztán eszembe jutott egy tréning, ahol a helyiek az ebédnél medvehagyma levelet is kínáltak egy tálcán és mindjárt a tetején ott volt három kontyvirág levél is..... jó helyzet volt a tanulásra..... aztán meghajtogattam a kisodort tésztát, újra elsodortam és vékony csíkokra vágtam, kétszáz fokon megsütöttem..... kivittem az udvarra, hogy lefényképezzem. Jobbnál jobb helyeket találtam a hóban, a kőkerítésen, a fűben... és közben ráleltem erre az istálló ablakra... mostanában sokat jut eszembe a régi, otthoni istállónk meleg téli békéje a tehenekkel, e mögött az ablak mögött már nincs istálló.... Ádám unokám türelmesen játszott a hóban a macskákkal, míg én fotózgattam, aztán lecsapott rám..... elmentünk szánkózni, csúszkálni, focizni a jéglabdákkal..... mire hazaértünk, Nóriék már megérkeztek. Taknyos, beteg, megviselt, ma még nem tudott enni..... ebédnél azért lemegy pár kanál húsleves, minden más érintetlen marad, a torta is...... társasjátékozásba csap a család apraja- nagyja, én közben a legkisebb unoka ujjacskáit küldöm vadászni a dédivel és látom: Nóri egyik ropit eszi a másik után.
