Grieβnockl – grízgombóc (sváb böjti étel)
Márika néni elmondása alapján, Óbányáról - akit este meg is kínáltunk vele és azt mondta, igen, ilyen szokott lenni.
A grízt vízben, pici sóval sűrűre főzzük. Addig hűtjük, míg jó tömörre össze nem áll. Ekkor evőkanállal kiszaggatjuk, s az így kapott galuskákat zsiradékon pirított durvára darált kenyérmorzsában megforgatjuk. A pirításra használt serpenyőbe helyezve kicsit lapítjuk a galuskákat, majd zsemleszínűre megsütjük. Óbányán aszalt levessel kínáltuk, babfőzelékhez is szokták feltétnek enni. Én ma a maradékot itthon még egyszer megpirítottam és kajszi lekvárral ettem, Nóri unokám pedig elkunyerálta a csupaszokat, így azok az ő bendőjében landoltak. Lehet, folyik benne egy kis sváb vér Ez a gombóc, nagyon sok kedves pillanatot hozott, onnantól kezdve, hogy kitaláltuk, hogy megcsináljuk.... még egyet meg kell említenem. Jöttünk hazafele Óbányáról, Ica ölében a maradék gombóccal és közben az emberek az útszélén stoppoltak - akik lekésték az esti buszt a Tüzeskerék gurítás után. Felvettünk egy házaspárt, akikről kiderült, hogy csak nézegették, de nem kóstolták meg a gombócot Óbányán, így a kocsiban ők is megkóstolhatták ... így lett egyre kevesebb a maradék .... és sajna ma el is fogyott. De szerencsére olyan egyszerű, hogy bármikor ismételhető.